Több embert halálra gázolt egy ámokfutó Grazban

2015. június 20. 18:08

Három ember, köztük egy kisgyereket megölt, és további 34-et megsebesített egy 26 éves férfi Grazban, amikor végigszáguldozott autójával a városon, majd később késsel fenyegetőzött. A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt, a férfi mentális problémákkal küzdött.

2015. június 20. 18:08

Szándékosan az utcai tömegbe hajtott zöld terepjárójával egy férfi szombaton valamivel dél után Grazban. Három ember – köztük egy 7 éves kisgyerek – meghalt, 34-en megsérültek, közülük többen súlyosan. Szemtanúk szerint a férfi több mint 100 kilométeres sebességgel hajtott a Kaiser Josef tértől a Herrengassén keresztül, többször felment a járdára, nekiment a kávézók teraszainak, míg végül ez üzletnek ütközött. Ezt követően kiszállt, majd késsel támadt a járókelőkre, és így is többeket megsebesített. Mindezt a grazi rendőrfőnök is megerősítette a Kleinen Zeitungnak

A rendőrök később elfogták a férfit, akiről kiderült, hogy egy 26 éves, bosnyák származású férfi. A rendőrség szerint nem terrorcselekményt követett el, hanem családi és mentális problémákkal küzdött a férfi. Ugyanezt mondta Hermann Schützenhöfer, a stájer tartomány kormányzója, aki úgy fogalmazott: a támadást egy elmebeteg, magányos merénylő követte el, amire nincs mentség, nincs magyarázat – írja az Index.

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. június 21. 10:50
Az osztrak szeljobb is fullidiota, de esek a barmok mindenhol ugyesen uszitanak.
states
2015. június 21. 10:07
Még el sem fogták jóformán, de máris tudják, hogy nem terrorista. Hogy a "magányos" merénylő pedig mit jelent, azt a Kennedy-gyilkosság óta tudjuk. Szánalmas.
balbako_
2015. június 21. 09:47
Befogadták őt és ez olyan sokkot okozott nála, hogy menten gyilkolhatnékja támadt.
balbako_
2015. június 21. 09:47
Befogadták őt és ez olyan sokkot okozott nála, hogy menten gyilkolhatnékja támadt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!