Átsétált egy menekült a Csatorna-alagúton Nagy-Britanniába

2015. augusztus 06. 18:41

A férfi hétfőn vágott neki a csaknem ötven kilométeres alagútnak, amelyben egyébként 140-160 kilométeres sebességgel közlekednek a vonatok. A migránst végül nem sokkal érkezése előtt elfogták a rendőrök. Ráadásul mivel illegálisan próbált bejutni az országba, így menekültstátuszért sem folyamodhat.

2015. augusztus 06. 18:41

Gyalog kelt át a Csatorna-alagúton Nagy-Britanniába egy menekült, akit röviddel célba érkezése előtt elfogtak a brit rendőrök. A szigetországot és Franciaországot összekötő alagutat üzemeltető Eurotunnel csütörtökön erősítette meg az erről szóló híreket. A férfi hétfőn indult, kijátszotta a francia hatóságokat, majd nekivágott a csaknem ötven kilométeres útnak. A menekült rendkívüli veszélynek volt kitéve, az alagútban ugyanis 140-160 kilométeres sebességgel száguldanak a vonatok a társaság egyik szóvivője szerint. Nagy-Britanniában ráadásul így már nem is folyamodhat menekültstátusért, mert illegális úton próbált meg bejutni.

A Csatorna-alagút francia oldalán, Calais-ban mintegy háromezer menekült vár a kedvező alkalomra, hogy vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átjusson a brit oldalra. Az, hogy valaki gyalog vagy futva vág neki az útnak, rendkívül ritka – közölte az Eurotunnel. Néhány éve viszont egy egész csoportot tartóztattak fel. A Calais-nál kialakult helyzet miatt mind a brit, mind a francia hatóságok jelentősen szigorították a biztonsági intézkedéseket. A brit sajtóban megjelent hírek szerint a menekültek egyre nagyobb számban adják fel a reményt, hogy sikerül átjutniuk, és inkább Franciaországban nyújtják be menedékkérelmüket.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2015. augusztus 07. 08:33
"Ráadásul mivel illegálisan próbált bejutni az országba, így menekültstátuszért sem folyamodhat." Eddig jutottam az olvasásban a cím alatt. Nem is olvasom tovább. A T. Fidesz kormány biztosan talál hazug magyarázatot, hogy nálunk miért nem ezt alkalmazzák. Mint már számtalan esetben most is kiderült, hogy gyalázatos kétszínű politikát folytat a Fidesz! Képes M.o-ot olyan veszélyes helyzetbe sodorni, ami visszafordíthatatlan lesz! Mai napig százával özönlenek a határsértők, a "nagy magyar" kormány pedig tárt karokkal fogadja, elárulva saját országát, népét! Orbán! Szégyen, gyalázat amit műveltek! Gyalázatosabbak vagytok, mint a ballib! Azok legalább nyíltan kimondják amit gondolnak! Ti hazudtok, hazudtok, hazudtok, és ott tapossátok a magyarokat, az országot ahol csak tudjátok fű alatt, hazugságok mögé bújva! Szégyelljétek magatokat! Senki nem gondolta volna, hogy ti lesztek azok, akik ilyen gyalázatos módon tapossátok meg a magyarokat!
Türelem
2015. augusztus 06. 21:44
A magyar kormány októberig kért haladékot ahhoz, hogy a visszatoloncolásra váró tízezreket befogadjuk. Nógrádi György nyilatkozta, hogy a neheze még hátra van, s igaza van. Százezrek jöhetnek vissza,s abba belebukhat a kormány. Állami szervezésben kellene regisztráció nélkül az osztrák határra szállítani a migránsokat, s megmutatni nekik az irányt. Miként teszik az okos szerbek.
Szúnyog
2015. augusztus 06. 20:43
Egyszer elmondhatják már nekünk a bevándorlással, meneküléssel, beszökéssel, regisztrálással, idetoloncolással, kitoloncolással, határvédelemmel kapcsolatos jogi helyzetet. Egy titkára se veszi a fáradtságot, egyszerűbb a pro és kontra napi fika. Nincs normális újságírás.
Csigorin
2015. augusztus 06. 20:22
Nagy-Britanniában ráadásul így már nem is folyamodhat menekültstátusért, mert illegális úton próbált meg bejutni. ILYEN NALUNK MIERT NINCS ?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!