Sokkal kevesebben akarnak átkelni Calais-nál

2015. augusztus 17. 10:37

A Calais-nál emelt kerítések hatására drasztikusan csökkent azok száma, akik megkísérelnek átkelni Angliába, de ez nem jelent hosszútávú megoldást a helyzetre. A franciaországi menekülttábor már egyfajta kisvárosként működik, és egyre többen gondolják úgy, hogy mégis inkább itt próbálnának szerencsét Nagy-Britannia helyett.

2015. augusztus 17. 10:37

Nagyságrenddel, mintegy 150 főre csökkent azok száma, akik a veszélyekkel dacolva éjjelente megpróbálnak átkelni a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagúton — jelentette a létesítmény üzemeltetője. A helyzet javulása Calais-nál a fokozott biztonsági intézkedéseknek, köztük az újonnan emelt kerítéseknek köszönhető, de ezek hosszú távon nem jelentenek megoldást — közölte az Eurotunnel a BBC brit közszolgálati médiatársaság hétfői jelentése szerint.

Bár a dzsungelként emlegetett menekülttábor egyre nő — a BBC helyszíni riportja szerint már egyfajta kisváros: boltokkal, iskolákkal és imádkozásra alkalmas helyekkel —, azok száma, akik éjszakánként megpróbálnak vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átjutni az alagút brit oldalára, az egy hónappal ezelőtti kétezerről hozzávetőleg 150-re csökkent, és egyre többen gondolják úgy, hogy inkább Franciaországban szeretnének maradni.

A kerítéseknek nagy hasznát vették, de az alagút üzemeltetője szerint a 150 körüli létszám is elfogadhatatlan. „A kerítések rövid és talán középtávon megoldást jelentenek, hosszú távon azonban csak ott fejtik ki hatásukat, ahol állnak. Egyszerűen más utakat fognak keresni a menekültek” — mondta Pascal Aerts, a calais-i illegális bevándorlók táborát őrző rendőrök vezetője, hozzátéve, hogy a menekültválság megoldását nem Calais-nál fogják megtalálni, politikai rendezésre van szükség.

Franciaországban maradnának

„Eredetileg az volt a célunk, hogy eljussunk Nagy-Britanniába, mert beszéljük a nyelvet, de az átkelés veszélyeit felmérve inkább úgy döntöttünk, maradunk” — idézte a BBC az egyik menekültet. Egy másik (egy 11 éves kisfiú) elmondta, hogy egy évbe telt, mire eljutott Calais-ba: Afganisztánból Pakisztánon, Iránon, Törökországon, Görögországon és Olaszországon át vezetett az útja Franciaországba.

Vele van a bátyja, és apja is ott volt a calais-i táborban, de neki már sikerült átjutnia Angliába. Ezért ők mindenáron szeretnének Nagy-Britanniába menni. Arra kérdésre, hogy milyen jövőt szeretne, a fiú azt válaszolta, mérnöknek akar tanulni és szeretne focizni, de most úgy érzi, nem maradt semmi reménye.

A táborban gyakori a begipszelt — törött — végtagok látványa, amely a kerítések megmászásának veszélyeire emlékezteti a migránsokat. A gyógyulás után a menekültekre nehéz döntés vár: megpróbálnak újra bejutni az alagútba és átkelni Nagy-Britanniába, számolva azzal, hogy esetleg újra kudarcot vallanak, vagy Franciaországban maradnak, és ott kérnek menedéket — zárult a BBC riportja.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lebegyew
2015. augusztus 17. 16:08
Nem tudok a határok védelmére jobbat a kerítéstől, de ha ez így folytatódik, akkor Európa olyan lesz, mint egy rezervátum. El kellene végre jutni - vagy legalább közeledni kellene - a probléma gyökeréhez és még Afrika északi partjainál, illetve Ázsiában megállítani az induló menekülteket. Nem hiszem el, hogy ha például a foci VB döntőjét már tudják nézni egy olyan braziliai esőerdő mélyén lévő faluban, ahol szinte még fehér ember sem járt, akkor az érintett országokba nem lehet eljuttatni azt az üzenetet, hogy "Ne induljatok el, mert visszafordítunk."
Csigorin
2015. augusztus 17. 12:57
Nem mukodik a kerites, ugye, faszkalapok?
3M..
2015. augusztus 17. 11:11
Nagyon sok magyarnak az egyhavi finanszírozás is komoly erőfeszítést igényel, itt meg egy 11 éves kisgyerek egy évig fizet embercsempészeknek, élelemre, műholdas okostelefonra, Airmax cipőre futja. Az úniós polgárok csak irigykedhetnek, ők soha nem fognak ilyen jól, gondtalanul élni. A kerítést pedig bővíteni kell 2200 km hosszúra, tejes Magyarországok körbe kell keríteni. Még csak most jön a java, Szerbiában megduplázódott a beérkező fekák száma. Fel kell gyorsítani, megerősíteni, keményen őrizni a szeretet kerítését. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!