Migráció: Merkel még mindig úgy gondolja, hogy sikerül megoldani

2015. október 08. 20:46

Angela Merkel a német a köztévé politikai vitaműsorában megerősítette eddigi álláspontját a migrációs hullámmal kapcsolatban: „wir schaffen das”.

2015. október 08. 20:46

Nem az a legfőbb kérdés, hogy hányan jönnek

A Das Erste Anne Will című politikai vitaműsorában a kancellár kifejtette, hogy a menedékkérők áradatát rövid távon és a német határon nem lehet feltartóztatni. A határok lezárása és a menedékkérők befogadásának tilalma nem megoldás, és nem is lehetne kivitelezni – mondta Angela Merkel a tevékenységét érő bírálatokkal, követelésekkel kapcsolatban. Aláhúzta: nem tudja befolyásolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba. „Én sem tudom, hogy holnap hányan jönnek” – jegyezte meg, de hangsúlyozta: nem is ez a lényeg, hanem hogy a német hatóságok minél jobban, gördülékenyebben kezeljék ezt a szokatlan helyzetet.

Arra a felvetésre, hogy szinte mindegyik menekült Németországba akar menni, azt mondta: a népességhez viszonyítva Svédországban és Ausztriában is több a menedékkérő, mint Németországban. Összegezve hozzátette: Németország egy olyan ország, ahová sok menekült akar menni, és Németország nyitott is rá, hogy őket barátságosan fogadja.

Merkel büszke a barátságos fogadtatásra

Nem vagyok hajlandó részt venni egy olyan versenyben, hogy ki kezeli barátságtalanabbul a menekülteket” abban a reményben, hogy „akkor majd nem jönnek”. „Németország barátságosan fogadja a menekülteket. Erre büszke vagyok” – jelentette ki a kancellár.

A multikulturalizmussal kapcsolatban azt mondta: ha a multikulturalizmus azt jelenti, hogy mindenki kedvére tehet bármit, figyelmen kívül hagyva a közösség szabályait, akkor a „multikulti egy élethazugság”. A védelemre nem szoruló menedékkérőknek, akik pusztán gazdasági okokból érkeznek, távozniuk kell, a védelemre szoruló embereket pedig be kell fogadni – tette hozzá. Egy felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy a menedékkérők legnagyobb csoportját alkotó szír állampolgárok túlnyomó többsége nem akar hosszabb távon Németországban maradni, hanem szeretne visszatérni hazájába.

Nem a szelfik miatt jönnek

Elmondta, a menekülthullám nem Németország vagy a menedékkérőkkel készített szelfik miatt indult el, jóval összetettebb és földrajzilag távol érvényesülő tényezők indították el a hullámot. Ezekkel a valódi kiváltó okokkal kell foglalkozni, így javítani kell a Szíriából elmenekült, de a térségben maradt emberek helyzetét. Elsősorban Törökországgal kell szorosabbra fűzni az együttműködést, az országban élő – a helyi jogszabályok miatt menekültstátussal nem is rendelkező – szíriaiak életkörülményeinek javítása és a görög-török uniós külső határ jobb védelme céljából – fejtette ki a német kancellár. 

Mindehhez még sokat kell dolgozni, mint ahogy az is további erőfeszítéseket igényel, hogy kialakuljon egy méltányos rendszer az Európai Unióban a menekültválság terheinek megosztására – tette hozzá Angela Merkel. Azt is hangsúlyozta, hogy Németországnak és az EU-nak is többet kellene költenie a fejlesztéspolitikára, vagyis az EU-n kívüli harmadik országok fejlesztésére – különös tekintettel a menedékkérőket kibocsátó országokra.

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2015. október 10. 08:47
Amennyiben Orbán kussolt volna, most az EU bölcs vezetői nyugodtan rátérhetnének a normális megoldásra. Igy viszont inkább a káosz és csőd a megoldás a bölcs vezéreknek.
pollip
2015. október 09. 11:30
Nem Merkel kapta szerencsére.
Magyarvagyok?
2015. október 09. 11:25
Most már írja le valamelyikőtök, hogy mit kell tenni a menekült kérdésben, mert miközben mindenkinek osztjátok az észt nem látom, hogy mit tennétek TI elme bajnokok. De őszintén, ne csak rébuszokba beszélve. Hogyan is fognátok hozzá a szájtépésen kívül, az ostoba kerítésen kívül ami semmit nem oldott meg, de rengeteg problémát teremtett.
balbako_
2015. október 09. 10:13
Most mondják elhunyt Nemeskürty István. Gönczcel ellentétben ő tényleg hasznos, tisztességes magyar ember volt, történészként, filmesként, tévéelnökként, kormánybiztosként és irodalomtörténészként jeles műveket alkotott, hivatalait tisztességgel közelégedettségre töltötte be. Nyugodjék békében! Isten nyugosztalja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!