Egy híres borász miatt lehet 800 méteres lyuk az osztrák határkerítésen

2015. december 10. 19:09

Hiányos lehet az osztrák-szlovén határhoz tervezett, négy kilométeres kerítés, mivel Graz városának egykori tanácsosa nem engedi át az határon átnyúló birtokán a létesítményt. Ez ugyan csak nyolcméteres szakasz, ám egy híres borász lehet, hogy a szőlőbirtokán áthaladó nyolcszáz méteren hiúsítja meg az építkezést.

2015. december 10. 19:09

Mivel nem tudtak megegyezni az érintett szakasz egyik földtulajdonosával, „lyukas” lesz az osztrák-szlovén határhoz tervezett mintegy négy kilométeres kerítés: egy nyolc méteres szakasz hiányzik majd belőle – közölte az osztrák rendőrség csütörtökön.

A belügyminisztérium a kerítés építésével összefüggésben összesen 18 földtulajdonossal kezdett tárgyalásokat. Közülük eddig egy érintett nem egyezett bele abba, hogy a kerítés áthaladjon a birtokán. Az egykori néppárti politikus Helmut Strobl „elvi okokból” állt ellen. Graz városának kultúráért felelős egykori tanácsosa a kerítésépítést értelmetlennek tartja, meglátása szerint a határvédelmet a rendőrség kerítés nélkül is el tudja látni. Strobl elmondása szerint azonban nem a minisztérium által közölt nyolc, hanem valójában 35 méteres szakaszról van szó. A szóban forgó földbirtok már csaknem száz éve van a Strobl-család birtokában. 

Az egykori városi tanácsos tulajdonában van továbbá olyan földterület is, amely átnyúlik Szlovénia területére. A tárca ajánlata szerint kaput építenének a kerítésre, Strobl azonban ezt a megoldást nem fogadta el. A minisztérium közlése szerint azon a szakaszon, ahol nem áll majd kerítés, egyéb technikai és határrendészeti intézkedéseket foganatosítanak majd. 

Egy borász is keresztbe tehet

A Kurier című osztrák lap beszámolója alapján azonban könnyen előfordulhat, hogy akár 800 méteres szakaszon sem áll majd kerítés, ugyanis az egyik érintett neves borász, Erich Polz szintén elutasító a szőlőbirtokát érintő akadály felállításával kapcsolatban. A határ menti építkezés december 7-én kezdődött, a tárca közlése szerint december 22-ig állíthatják fel a határátkelőhöz tervezett konténereket, az év végéig pedig elkészülhet a kerítés is.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toyoda
2015. december 28. 13:40
Esze mint a tenger!
brise
2015. december 28. 13:40
A 352. migráns után, aki áthalad a birtokán térdenálva fog könyörögni s kerítésért... Asszem ez tiszta.
kamasuka
2015. december 28. 13:40
Nos, igen. Ennyit tud a taxisorfőr, és ennyit Orbán. Ugyanis nálunk ez törvényileg nem lenne lehetséges, vészhelyzetben meg különösen nem. Majd röhögni fogok, ha a full szőlőjét ledózerolják a sivatag cigányai.
hartnesz
2015. december 28. 13:40
Ahogy én az osztrákokat ismerem... most jó nagy hejehujával ő lesz a libbant Európa hőse aztán július végére szépen csendben ő maga fogja felhúzni a kerítést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!