Újabb sikerek az Iszlám Állam ellen

2015. december 19. 11:38

Ramadi több kerületét visszafoglalta az iraki hadsereg az Iszlám Államtól, míg Mosul közelében a kurdok sikerrel verték vissza a dzsihadisták támadásait.

2015. december 19. 11:38

Az iraki hadsereg visszafoglalta az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől Ramadi több kerületét. Az akció során a dzsihadisták által elhagyott iratokat is találtak, amiket jelenleg vizsgálnak. A Bagdadtól száz kilométerre fekvő várost több mint fél éve szállták meg a terroristák, és a városközpontól még mindig nem sikerült kiűzni őket. Az iraki légierő közlése szerint a rakétatámadások jelentős emberveszteséget okoztak a terroristáknak, és sok fegyverüket megsemmisítették.

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet dzsihadistái közben Észak-Irakban kezdtek támadást. A terroristák Mosul közelében, illetve Ninive és Erbil között csaptak össze az ellenük harcoló kurd erőkkel. Az elmúlt fél évben ez volt a legnagyobb szabású támadás, de a koalíciós légierővel támogatott kurdok sikeresen visszaverték, közölték amerikai katonai források – közölte az Euronews.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. december 21. 09:15
Ez eléggé propagandisztikusnak tűnik, gyakorlatilag nincs változás, az iszlám állam ott van ramadiban, és továbbra is ostromolja mosult. Szóval???
red label
2015. december 20. 14:28
Bagdadi Libiába ment, taktikai neutron bombával kell oda csapni.
néhai Ch.Pilot
2015. december 19. 20:56
Attól tartok, ez csak győzelmi propaganda...
madarasi.abel
2015. december 19. 18:36
A múltkor láttam egy térképet, amin fel voltak tüntetve az orosz bombázások helyszínei. 20% az IS, a többi a maradék nem-Aszad párti lázadók ellen ment.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!