Három ember gyanúsított és bűnszervezetre gyanakszanak a kölni támadások kapcsán

2016. január 06. 14:46

Eddig három embert gyanúsítanak a Kölnben szilveszter éjszakáján történt tömeges szexuális inzultusok kapcsán. A szövetségi belügyminiszter a rendőrséget bírálta, a szakszervezet viszont megvédte a szervezetet. Közben düsseldorfi nyomozók azt vizsgálják, a történtek összefüggésbe hozhatók-e egy kiterjedt bűnözői hálózattal, melynek kapcsán több mint kétezer arab és észak-afrikai került a látóterükbe.

2016. január 06. 14:46

Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere, Ralf Jäger bejelentette: azonosítottak és meggyanúsítottak három személyt, akik a gyanú szerint részt vettek a kölni szilveszter éjszakai szexuális bűncselekmények elkövetésében – adta hírül az Origo. A nyomozás állásáról további felvilágosítást az eljárás érdekeire hivatkozva nem adott.

A támadássorozat nyilvánosságra hozatala óta egyre több sértett jelentkezik a rendőrségnél, számuk egy hatósági szóvivő elmondása szerint meghaladja a százat. A jelenlegi információk szerint az áldozatok háromnegyedét érte szexuális inzultus.

Düsseldorf is bekapcsolódik

Közben a düsseldorfi rendőrség azt közölte, hogy vizsgálják, a Kölnben történteknek közük lehet-e ahhoz a bűnözői hálózathoz, mellyel kapcsolatban 2014 eleje óta vizsgálódnak, és amellyel kapcsolatban több mint kétezer arab vagy észak-afrikai származású személy került a látókörükbe. Az elkövetői csoport jellemzően a rablás és a lopás bűncselekményekben érintett, de nem egy esetben szexuálisan is zaklatták áldozatukat. 

Heiko Maas szövetségi igazságügyi miniszter szerdán arra utalt a ZDF reggeli műsorában, hogy a támadásokat előre kitervelten, szervezetten hajthatták végre, szerinte ugyanis ilyesmi nem történik spontán. „Szép lenne, ha nem szervezett bűnözésről lenne szó, de inkább szeretném megvizsgálni, vannak-e a háttérben olyan emberek, akik ilyeneket szerveznek” – fogalmazott Maas, aki egyidejűleg élesen kritizálta a kölni polgármester, Henriette Reker nők számára összeállított viselkedési előírásait.  „Nem a nőkre hárul a felelősség, hanem a tettesekre” – tette világossá a miniszter.

A szakszervezet szerint nem a rendőrök a hibásak

Kiürítik a teret. Aztán ez történik, majd várják a bejelentéseket. Így nem működhet a rendőrség” – kritizálta a rendfenntartók munkáját a szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziére. Rainer Wendt szakszervezeti vezető viszont megvédte kollégáit, szerinte nem volt elég egyenruhás szolgálatban ahhoz, hogy hatékonyan fellépjenek. 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2016. január 07. 10:20
Sok-sok borzalomnak kell még megtörténnie, hogy a németek felébredjenek a liberális csipkerózsika álmukból. Ha még sokáig nyalják a drágalátos flüchtlingjeik seggét, takargatva azok bűneit, be nem látva azok élettér szerzési törekvéseit, akkor a német nemzet lesz a menekült és a németek 70-80 év múlva eltűnnek a süllyesztőben.
Peter8811
2016. január 07. 06:39
Szerintem félre értés volt az egész. Az Arabok hallhattak valamit az NDK-s időkből amikor Merkelék Központi Bizottsága kibővített közösülést tartott.
Peter8811
2016. január 07. 06:30
Nekem csak egy gyanús miért nem valamelyik zsinagógához mentek baszni, miért a Dómhoz?
Peter8811
2016. január 07. 06:10
Álprobléma!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!