Merkel: Amint béke lesz, elvárjuk, hogy hazamenjetek!

2016. január 30. 21:47

A tavaly Németországba érkezett menekülteknek három éven belül vissza kell térniük hazájukba, mondta Angela Merkel a hétvégén. Mindaz, amit a német állam az integrációért tesz, csak a menekültek átmeneti tartózkodásának megkönnyebbítéséért teszi, fogalmazott a kancellár.

2016. január 30. 21:47

A német kancellár a hétvégén a Németországban tartózkodó menedékkérőknek és menekülteknek üzent. Merkel szerint jó, ha az illetők tudják, hogy mindaz, amit a német állam az integrációjukért tesz, csak az átmeneti tartózkodásuk megkönnyebbítéséért teszi.

„Ha ismét béke lesz Szíriában és ha legyőzték az Iszlám Államot Irakban, elvárjuk, hogy mindazzal a tudással, amit nálunk kaptatok, visszatérjetek a hazátokba!” – fogalmazott a Spiegel tudósítása szerint Angela Merkel pártja, a CDU mecklenburg-vorpommerni szervezetének tartományi gyűlésén szombaton Neubrandenburgban.

Merkel elmondása szerint azért kéri arra a menekülteket, hogy középtávon térjenek vissza hazájukba, mert a genfi konvenció értelmében Németország csak három évig tud nekik védelmet biztosítani. A Spiegel cikke emlékeztet: a délszláv háborút követően a Balkánról Németországba menekültek 70 százaléka visszatért hazájába.

Összesen 226 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2016. július 20. 02:30
Miután kiszórakozták magukat az illegális bevándorlók, majd a labancok segítenek és a saját autóikkal kocsikáztatják haza abszurdisztánba a befogadókat kiröhögő ájfonos nyikhaj pirézeket, miközben faymann és mengele asszony lufival a kézben könnyes szemmel integet a zsebkendőjével.
kuzmics
2016. május 25. 19:38
Ezt a parasztvakítást, amit ez a nő előad!
050611
2016. április 05. 21:45
?
balbako_
2016. március 14. 12:52
Azt mindenki tudja, hogy ez nem megvalósítható! Szeretne 3 évet nyerni, de miképpen képzeli a visszautat? Hála a Mutti hülyeségének - megkockáztatom átgondolt gonoszságának - azt sem tudják hogy hívják, honnan jött igazából a csürhe. Akkor hová telepíti őket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!