Bajorország egyedül is lezárná a határt

2016. február 20. 10:02

Eredménytelen uniós csúcstalálkozók helyett regionális és nemzeti cselekvésre van szükség a bajor CSU politikusai szerint, akik készek lezárni a bajor határt akár egyedül is. A német szocdemek eközben arról beszélnek, Horst Seehofer bajor kormányfő terhet jelent a német kormány számára.

2016. február 20. 10:02

A bajorok szerint a menekültválságot is érintő EU-csúcs eredménytelenül zárult, ezért itt az ideje a nemzeti és regionális cselekvésnek. Vezető CSU-s politikusok azzal álltak elő a napokban, hogy vészhelyzet esetén Bajorország lezárja és maga ellenőrzi határait – ha van erről uniós vagy német szövetségi döntés, ha nincs. A CSU-s parlamenti képviselő, Peter Gauweiler a bajor határrendészet visszaállítását követelte.

A bajor keresztényszociális CSU-val és a kereszténydemokrata CDU-val nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták parlamenti frakcióvezetője, Thomas Oppermann a Passuer Neue Pressének nyilatkozva azt mondta, a CSU-elnök Horst Seehofer terhet jelent és nagy károkat okoz a kormány számára azzal, hogy hónapok óta belső ellenzékit játszik és nyílt színtéren vívja meg hatalmi harcait a kancellárral.

Azt sem nézi jó szemmel a párt, hogy a bajor kormányfő márciusban találkozni akar Orbán Viktorral, hogy átbeszéljék a menekültügyet.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2016. április 15. 18:24
Olyan életszerű amit mond az ürge.... Lelki szemei előtt itt van, mikor Németországon belül majd őrzött bajor határ lesz. :)))) Teljesen hihető. Berlini fal esetleg? Már, hogy a poroszok is kitegyenek magukért... :))) Időnként elég szélsőségesen hülye irányba képes elmenni a vita a menekültkérdésről. Bár az a lengyel faszkalap viszi eddig a prímet, amelyik fel akarta fegyverezni a menekülteket és Szíriába küldeni harcolni. Ezt a barmot azért nehéz felülmúlni! :)))
paraklétosz
2016. március 18. 13:10
"hogy vészhelyzet esetén" - a vészcsengőtökből kifogyott a ceruzaelem. A píszí kicenzúrálta belőle.
balbako_
2016. március 14. 12:51
Haha! Ráadásul nemsokára idejön konzultálni Orbánnal....
Antigoné
2016. február 25. 12:13
Csak realista. Kizárólag Bajorországban van hatalmon a CSU, a többi tartomány Merkel-féle CDU-s. Partnereket kellene találnia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!