George Clooney teljes mértékben egyetért Merkel menekültpolitikájával

2016. február 13. 14:11

Pénteken hivatalában fogadta Angela Merkel George Clooney színészt Berlinben. A színész feleségével volt a kancellárnál, akivel a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) munkájáról beszéltek. Clooney teljes mértékben egyetért Merkel menekültpolitikájával, és szerinte az USA-nak többet kellene tennie a menekültválság enyhítéséért.

2016. február 13. 14:11

Angela Merkel német kancellár pénteken hivatalában fogadta George Clooney amerikai filmszínészt, a megbeszélésen menekültpolitikai kérdésekről cseréltek eszmét – közölte a kancellári hivatal.

A közlemény szerint George Clooney és felesége, Amal Clooney ügyvéd mindenekelőtt arról tárgyalt a kancellárral, hogy a művész miként támogatja a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) munkáját. Sajtójelentések szerint az egyórás megbeszélésen részt vett az IRC elnök-vezérigazgatója, David Miliband volt brit külügyminiszter is.

Clooney kiállt Merkel mellett

George Clooney a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) csütörtöki megnyitójára érkezett a német fővárosba. A fesztivált Ave, Cézár című új filmjével nyitották meg. Az alkotásról tartott sajtótájékoztatón és a gála előtt tett nyilatkozataiban kiállt a német kormányfő mellett.     

Angela Merkel menekültpolitikájával „teljes mértékben egyetértek” – emelte ki George Clooney. „Meg akarjuk kérdezni tőle, hogy miben segíthetnénk” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak többet kell tennie a nemzetközi menekültválság enyhítéséért.

Az IRC-t 1933-ban alapították az Egyesült Államokban Albert Einstein kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy segítsenek az Adolf Hitler uralmát megszenvedő németeknek.

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gusztav12
2016. május 26. 04:08
Ez a clooney egy valóban hírhedt, de igencsak csapnivaló színész. Rengeteg pénzt összetarhált és királyként él a világ egyik legszebbnek mondott környékén, a Comói tó partján. Sok minden beszélnek róla. Először úgy lett beállítva, hogy egy bájgúnár szoknyavadász, majd szép lassan megjelentek fotók, ahol férfiakkal csókolózik. Magyarul buzi a lelkem. Most hirtelen eszébe jutott meglátogatni a világ legtöbb egy főre jutó buzijával rendelkező merkeli országot. És elkezdett belepofázni Németország belügyeibe. Ahelyett, hogy migránsok tucatjait simogatta volna olaszországi szuperkastélyában, csupán pofázik a semmirekellő. Ezt az egész Európát lerohasztó, muslimbűnöző hordát támogatni igazán megvetendő dolog. Ezek gyilkolnak, fehér nőket erőszakolnak meg nyílt utcán, teleszarják egész Franciaországot, főleg Calais-t, kirabolják a kamionos sofőröket. Újabban pedig munka helyett, mert soha egy percet nem dolgoztak, inkább, finn állami költségen visszatakarodnak oda, ahonnan elszabadultak. Szóval ez az ócskaság clooney mester sokkal jobban tenné, ha befogná a mocskos rohadék buzi pofáját! https://kuruc.info/r/22/155055/
Gusztav12
2016. május 26. 04:08
@Vezetéknév Utónév "Clooney tehetséges színész." Lennél kedves említeni akár csak egy nagy szerepét... meghatnál vele!
hunnia
2016. május 03. 15:25
Clooney rendes ember, de a demokrata párthoz tartózik és liberális. E Fogyatékosság miatt nem tudd tisztán látni. :-)
2016. március 30. 22:58
Persze, hogy egyetért, hiszen az USA be nem vallott politikáját valósítja meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!