Megkezdődött a calais-i „dzsungel” felszámolása

2016. február 29. 14:32

Megkezdődött a calais-i menekülttábor déli részének felszámolása. A kiürítés megkezdését száz rohamrendőr biztosította. A lebontásra ítélt területen a kormány szerint ezren laknak, akiket a közei konténertáborban helyeznek majd el. A segélyszervezet adatai alapján azonban háromszor ennyi migránst érint a felszámolás, akiknek kevés lesz a felajánlott mennyiségű szálláshely.

2016. február 29. 14:32

Jelentős rendőri készültség mellett megkezdődött hétfőn az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult sátortábor déli részének felszámolása, amire múlt héten adott engedélyt a lille-i bíróság.

A francia állam egy magáncéget bízott meg, hogy elsőként mintegy húsz sátrat távolítson el egy 100-szor 100 méteres területről. A buldózeres kiürítés megkezdését száz rohamrendőr biztosította. A tábor előtt eközben mintegy harminc rendőrautó és két rendőrségi kamion ügyelt a rendre. A migránsok összeszedhették személyes holmijaikat, majd szociális munkások kísérték át őket a felkínált szállásokra.A helyszíni tudósítások szerint a migránsok egy része a „dzsungel” más részeire költözött át.

Három hét alatt számolják fel a területet

A rendőrség tájékoztatása szerint a dzsungel egy részének felszámolása egész nap folytatódik. Az illetékes francia bíróság múlt csütörtökön engedélyezte a calais-i menekülttábor déli részének felszámolását. A kormányzat szerint azon a részen megközelítőleg ezren, a segítők szerint legalább háromszor ennyien élnek alkalmi viskóban. A prefektúra három hét alatt tervezi felszámolni a területet, nem kíván erőt alkalmazni.

A határok felszámolását célul kitűző No Border nevű anarchista szervezet egyik brit tagját előállították, miután ellenállt a rendőröknek.

Nem jártak sikerrel a segélyszervezetek 

Korábban számos segélyszervezet próbálta megakadályozni a tábor kiürítését, mert állításuk szerint a migránsoknak a hatóságok nem ajánlottak fel megfelelő számú szálláshelyet. Úgy gondolják, a nyomortelep megszüntetése csak növelni fogja a feszültséget, és még kiszolgáltatottabbá teszi a migránsokat, akik elfogadhatatlan körülmények között várják, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.

A Csatorna-alagút francia oldalán található kikötőváros egykori szeméttelepén tavaly tavasszal illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor mellett január elején állítottak fel 125 fűtött lakókonténert, amelyekben 1500 embernek tudnak szállást biztosítani, de eddig csak a konténerek fele telt meg. A hatóságok ide akarják beterelni az elsősorban Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Eritreából érkezett migránsokat. Ezen kívül az ország távolabbi részein található mintegy száz befogadóközpontban ajánlanak fel nekik szállást, abban az esetben, ha a migránsok lemondanak arról, hogy átjussanak Nagy-Britanniába, és menekültkérelmet nyújtanak be Franciaországban.

Azt ígérték, a volt szeméttelepen megtűrik a sátrakat

Calais környékén két évtizede jelen vannak a Nagy-Britanniába kompokon vagy vonatokon megbújva átjutni próbálkozó bevándorlók, akiknek száma egy évvel ezelőtt a migránsválsággal duzzadt fel. A nyomortelepre emlékeztető hatalmas tábor 2015 tavaszán alakult ki, amikor is Natacha Bouchard-nak, Calais jobboldali polgármesterének a kezdeményezésére a hatóságok felszámolták a városon belüli kisebb táborhelyeket. Ekkor önkéntesek segítségével egy újonnan megnyílt befogadóközpont körüli volt szeméttelepre terelték az embereket, azt ígérve, hogy ott megtűrik a sátrakat.

A tábor felszámolásának hírére múlt csütörtökön a belga hatóságok ideiglenesen visszaállították a francia határszakasz ellenőrzését, hogy elejét vegyék a Calais-ból elküldött migránsok esetleges beáramlásának.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Korn
2016. március 03. 13:20
nyugaton nem szokás közpénzt lenyúlni, az csak itt a diktatúrában lehetséges. Látom nem olvasol elég amnesty-t és haladó baloldalt.
Békanász a hasadon
2016. március 01. 12:29
Azokkal együtt dózerolnák le, ahogy volt is már rá példa.
George Soros 2.0
2016. március 01. 12:28
Miért nem építenek nekik oda lakást és adnak autót, meg 2 szexrabszolgát? Nekik allah miatt jár.
Korn
2016. február 29. 22:10
Annyi az egész, hogy arrébb költöztetik őket 100 méterrel. A helyzet nem fog változni, de legalább elköltenek rá egy rakás pénzt. Viszont elmondhatják az egységsugarú síkidomoknak, hogy csináltak valamit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!