Súlyos fertőzésekkel riogat Nógrádi György

2016. március 14. 11:03

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a migránsok akár súlyos fertőzéseket is hozhatnak Európába, amit eddig csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, hiszen a kontinens nem hozott óvintézkedéseket.

2016. március 14. 11:03

Nógrádi György az M1-nek nyilatkozva hétfőn elmondta, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria és a balkáni országok, a vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, hogy a német emberek sem akarnak befogadni korlátlanul migránsokat. Angela Merkel német kancellár emiatt arra kényszerül, hogy változtasson a politikáján, különben a következő tartományi választásokat is elveszíti, fejtette ki Nógrádi György.

A kormányközeli médiumok kedvenc biztonságpolitikai megszólalója beszélt arról is, hogy Görögország eddig elvtelen bevándorláspolitikát folytatott, hiszen nem volt hajlandó törökországi határszakasza lezárása. Hozzátette, a déli államnak ennek következményével kell szembenéznie, amikor migránsokat szállítanak vissza a macedón határ menti táborból, Idomeniből, ahol vérhas, májgyulladás és más betegségek terjednek.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2016. május 14. 22:15
Már a 444-es "újságírók" azon gondolkoznak, hogy hogyan tudnák kigúnyolni Nógrádit. Ellenérveket nem tudnak felhozni a mondandói ellen, így hát marad a gúnyolódás.
csuka
2016. május 05. 16:39
A felcsúti hazudozó is merkeli politikát folytat? "Betolakodók zaklattak fiatal nőket egy vonaton a Déli pályaudvaron - szóban és tettleg is megalázták őket" Forrás: https://kuruc.info/
balbako_
2016. április 15. 10:19
Nem Nógrádi riogat, a tények mutatják!
2016. március 30. 22:47
"Nógrádi meg hülye volt a 800 nőjével, senki nem hiszi el." Csak arra nem emlékszem pontosan, hogy óránként volt az a 800, vagy összesen, mert nem mindegy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!