Svájc: Megtagadták a muszlim diákok a kézfogást, botrány lett belőle

2016. április 08. 13:09

Megtagadta két muszlim diák egy svájci iskolában, hogy tanárnőjüket kézfogással üdvözöljék, mire az iskola felmentette a diákokat a többiekre érvényes üdvözlés alól. A közvélemény azonban felháborodott az iskolai vezetés döntésén.

2016. április 08. 13:09

A svájci Therwilben tavaly két tizennégy, illetve tizenöt éves muszlim fiú megtagadta, hogy osztályfőnöküket kézfogással köszöntsék, mert a vallásuk tiltja az ellenkező neműek érintését. Az érintési tilalom felnőtt nőkre és férfiakra vonatkozik, akik a másik személyisége, szuverenitása tiszteletben tartásának jeleként nem érintenek meg idegennek számító, az ellenkező nemhez tartozó embert. Az iskolai vezetés egy tárgyaláson úgy döntött, hogy felmenti a diákokat a kézfogás alól. A nyilvánosság elé kerülve azonban közfelháborodást váltott ki az eset.

Sokszor fordul elő, hogy muszlim gyerekek konfliktusba kerülnek az iskolában, melynek során dönteniük kell, hogy a szülői ház vagy az iskola szabályait kövessék, de ezeken a gyerekeken nem segít az, ha külön szabályokat hoznak létre számukra – nyilatkozta Emine Sariaslan, a migránsok integrálására létrehozott fórum elnöknője. A bázeli tanárokat tömörítő szervezet is egyet nem értését fejezte ki az iskolával szemben.

A szabad vallásgyakorlásra való hivatkozás ebben az esetben nem áll meg, a kézfogás a kultúránk része, régi hagyomány” – mondta Simonetta Sommaruga igazságügy-miniszter a Schweiz am Sonntag hetilapnak. A kézfogásra mint régi hagyományra hivatkozott Felix Müri,  a bevándorlásellenes Svájci Néppárt elnöke is. „A tisztelet egy gesztusa és illem kérdése. Ma a kézfogás, és mi jön holnap? Brüsszelre vagy Párizsra nézve láthatjuk, hova vezethet mindez.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2016. április 08. 20:12
"Az érintési tilalom felnőtt nőkre és férfiakra vonatkozik, akik a másik személyisége, szuverenitása tiszteletben tartásának jeleként nem érintenek meg idegennek számító, az ellenkező nemhez tartozó embert." LESZAROM! Amúgy meg 1. Az osztályfőnöke mióta idegen egy diáknak? 2. És tessék mondani: az érintési tilalom csak a kézre vonatkozik? A női erogén zónákra nem? (Köln.) EURÓPA! Rázd le magadról az összes simulékony, álhumanista, önfelszámoló tetves vezetődet, mint kutya a vizet - különben belepusztulsz! Korábban, mint gondolnád... :(
XPEH BAM
2016. április 08. 18:56
Micsoda fasizmus!
Gregorius
2016. április 08. 18:01
A kézfogás úgy rémlik, hogy valamikor azt jelentette, hogy békés szándékkal jött, nincsen a kezében fegyver. Ezt a szép szokást, ha valaki nálunk él, ne írja felül valamilyen egyéb előírás. Nem kényszerítjük ugyanakkor arra őket, hogy disznóhúst egyenek vagy bort igyanak, bár ezt úgy érzem azért sokan megteszik...
kjkj945
2016. április 08. 17:29
Kitoloncolás arábiába!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!