Jobbik: Szándékosan házszabályt sértett a Fidesz

2016. május 14. 14:59

Staudt Gábor szerint a Fidesz szándékosan megsértette a házszabályt azzal, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem vette napirendre a Jobbik menekültkvótával kapcsolatos alaptörvény-módosítását, amely lényegében azt rögzítette volna az alkotmányban, amiről a Fidesz népszavazást akar.

2016. május 14. 14:59

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint szándékosan megsértette a házszabályt a Fidesz azzal, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem vette napirendre a kvótareferendumot okafogyottá tévő jobbikos alaptörvény-módosítást. Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a bizottságnak 30 napja lett volna az előterjesztés tárgysorozatba vételéről dönteni, a testület hétfői ülésén azonban szándékosan, „egyértelműen politikai megfontolásból” nem vették napirendre sem a javaslatot. Hozzátette: az ülésen időhiányra hivatkoztak.

Emlékeztetett arra, hogy javaslatuk az alaptörvényben rögzítené „azt a passzust, amelyet a Fidesz októberben 5 milliárd forintért, népszavazással szeretne meghozni”. A Jobbik javaslatának támogatásával okafogyottá vált volna a népszavazás, de „a Fidesz politikailag kellemetlen helyzetbe került volna” – magyarázta. Az ellenzéki politikus kérdésre elmondta: hecckampánynak, a kormány népszerűségét növelendőnek tartják a kvótareferendumot. Mint mondta, a népszavazással sok pénzt költenek el arra, ami egyébként is teljesen egyértelmű, hogy az emberek nem szeretnének kötelező betelepítési kvótát. 

A kötelező szülőtartás tervezett változtatásáról kérdésre válaszolva elmondta, azt „politikai atombombának” tartja. Mint mondta, jelenleg is van lehetőség arra, hogy a rászoruló szülő jogi úton kérje gyerekétől a tartást. A változtatás lényege azonban az, hogy a jövőben a szülő hozzájárulása nélkül is beperelhesse a gyereket a szülő ellátásában résztvevő szomszéd, valamint az állami, egyházi intézmények. Megjegyezte: a javaslat „messzire viszi a perelhetőség kategóriáját a szülő beleegyezése nélkül”, és azt teszi egyértelművé, hogy a kormány ki akar vonulni az idősek eltartásából.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2016. július 11. 11:07
Hogy is volt az a házszabálysértéses Dzsobbikos kérdésözönnel?
drkovax
2016. június 08. 01:11
Csak koordinált kampány lesz, pontosabban az már van is. Olyan Dávid Ibolyás feelingje van minden megszólalásuknak.
cutcopy
2016. május 21. 07:51
Ezt csak ebben a sorrendben lehet, fordítva - ahogy a jobbik akarja - egyik üti a másikat..
cutcopy
2016. május 18. 22:57
"Láthatóan a fideszes szürkeállomány OFF üzemmódban" A Jobbikos szürkeállomány pedig előbb a parlamentben megszavazza a kvótareferendumot majd utána beemelné az alaptörvénybe amiről meg köztudottan nem lehet már népszavazni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!