Több százezer bűncselekményt követtek el idegenek Németországban

2016. május 24. 15:56

Németországban 2015-ben szám szerint 402.741 külföldiek által elkövetett jogszabálysértést regisztráltak a hatóságok. Az országban folyamatosan utazó szervezett bűnbandák jelentek meg, jellemzően Délkelet- és Kelet-Európából. Emellett megugrott a szélsőjobbos és szélsőbalos indíttatású politikai bűncselekmények száma is Németországban.

2016. május 24. 15:56

Nyilvánosságra hozta a német kormányzat a 2015-ös bűnözési statisztikai adatokat. Thomas de Maizière szövetségi belügyminiszter és Saar-vidéki kollégája, Klaus Bouillon Berlinben mutatták be az adatokat.

Thomas de Maizière arról beszélt: a 2015-ben érkező migránstömeg tükröződik a bűnügyi statisztikákban. A külföldiek által elkövetett jogszabálysértések tették ki az össze bűntény 6,4 százalékát. Szerinte ezek a külföldiek által elkövetett bűncselekmények eltorzítják a Németország biztonságáról alkotott képet. A miniszter szerint, ha ezeket a bűncselekményeket nem számolják, akkor a regisztrált bűncselekmények száma nagyjából az előző évekhez hasonló szinten maradt.

Így növekedett a bűnözés

A német rendőrség szerint 2015-ben szám szerint 402.741 külföldiek által elkövetett jogszabálysértést regisztráltak. Ezekkel együtt a 2014-es 6.082.064-ről 6.330.649-re növekedett a regisztrált bűncselekmények száma. 

A mintegy kétmillió gyanúsított háromnegyede férfi. A gyanúsítottak több mint 27 százaléka nem német. Ezek 20,5 százaléka bevándorló. A bevándorlók összesen 5,7 százalékát teszik ki a gyanúsítottaknak. 

A szövetségi belügyminiszter kiemelte: a Németországban elkövetett bűncselekmények száma magas. A betörések terén folyamatosan utazó szervezett bűnbandák jelentek meg, jellemzően Délkelet- és Kelet-Európából. A német hatóságok együttműködnek a térség országaival a felderítés során. 

Szélbalos és széljobbos jogsértések

A politikailag motivált bűncselekmények száma 2015-ben 19,2 százalékkal emelkedett, közel 40 ezer ilyen bűncselekmény történt. Mind szélsőbalos, mind szélsőjobbos indíttatású bűncselekmények is előfordultak. 

Thomas de Maizière kiemelte: megötszöröződött a menekültszállások elleni támadások száma, ami szerinte elfogadhatatlan. A szélsőbalos elemek a rendőrséggel és a szélsőjobbos csoportosulásokkal szemben követnek el bűncselekményeket.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. május 25. 05:39
MERKEL KOMMUNISTA VAGY NÁCI VAGY CIA ÜGYNÖK ???KÖLTŐI KÉRDÉS . A biztonságpolitikai szakétő szerint egyre több vezető európai politikus veti fel, hogy nem kell folytatni a megállapodást a törökökkel, és nem szabad őket felvenni az Európai Unióba miután kiderült: Törökország úgy válogatja ki a cseremegállapodás keretében Európába küldött szír menekülteket, hogy többségük a saját nyelvén is analfabéta, vagy súlyos beteg. http://www.hirado.hu/2016/05/23/nogradi-orjongtek-europaban/?source=hirkereso
áfonya
2016. május 25. 05:20
Jahhh jut eszembe 1956-ban miért lágerekbe csukták a magyar menekülteket . Rabló tőkéseknek rabszolga munkaerő kellett ,frissült a hasznot termelő réteg ,mert a magyarok dolgos iparkodó emberek.Nyugat csak pofázik az emberi jogokról ,egyik népcsoportot levereti másikkal a profitért haszonért ... Rasszista mert kiválogatja a behívott tömeget pénzt termelőket ott fogja a tényleg rászorulókat eldobja ,ezek után pofáznak emberi jogokró megbélyegez holokausztozik..Nyugati tőkés világ olyan mint a hangyaboly,van a vezér ,csalogatja majhd szelektál mézes mázos szavakkal az idegeneket majd rabszolgaként dolgoztatja , ami rászoruló a hagyja elpusztulni ...
atila68
2016. május 24. 20:56
Van baj!
Pandaka pygmaea
2016. május 24. 20:54
Nem baj, majd lesznek migránsrendőrök és rendet tesznek. http://index.hu/kulfold/2016/05/24/migransok_gyertek_bajororszagi_rendornek/ "Akár német útlevél nélkül is a bajor rendőrség kötelékébe kerülhet az a menekült, aki kedvet érez ehhez, illetve megfelel a felvételi vizsgán. Ezt Joachim Herrmann bajor belügyminiszter jelentette be Nürnbergben, számol be az eseményről a local.de."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!