Folytatódik a tisztogatás Törökországban

2016. július 22. 11:12

„A kormány minden szintjén ennek a vírusnak a kitakarítása folyik. Mert ez a test elburjánzott, mint egy rákos daganat. Elterjedt mindenütt a kormányban” – mondta Erdoğan elnök az előző heti török puccskísérlet utáni tisztogatásokról, az Euronews beszámolója alapján.

2016. július 22. 11:12

Kifejező számadatokat közölt videójában a Euronews. Az elszámoltatás a katonákkal kezdődött: 6319 embert vettek őrizetbe, 9322 emberrel szemben folyik eljárás és 85 tábornokot és admirálist börtönöztek be. Eddig 950 civilt tartóztattak le.

Az oktatással folytatódott a megtorlás: az oktatási minisztériumból 15.200 alkalmazottat, az egyetemekről 1577 dékánt és rektort bocsátottak el. 21.000 magániskolában dolgozó tanárt is eltiltottak az oktatástól. Továbbá az egyetemi oktatók az országból való kiutazását is megtiltották.

A sajtó és igazságszolgáltatás is kivette a részét. 2745 bírát menesztettek és 24 televíziónak és rádiónak vonták be az engedélyét.

Erdoğan a kormány „megtisztítását” is célul tűzte ki. A családi és szociális minisztériumból 393, a pénzügyminisztériumból 1500, a miniszterelnöki hivatalból 257, a vallásiügyi hivatalból 492 és a hírszerzésből 100 embert bocsátottak eddig el.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. július 22. 15:46
"mindenhol Fetullah Gülen híveit sejti Erdoğan elnök." No és hívőnek lenni bűncselekmény? Ráadásul még ez is csak sejtés. Ennyi elegendő a letartóztatáshoz? Nem sokan lepődnének meg azon, ha kiderülne, hogy Erdogan áll a puccs hátterében, hogy így leszámolhasson az ellenzékével és növelhesse a hatalmát. Messze túlmutat ez a leszámolás hullám a puccson.
Strassnoff Ignác
2016. július 22. 15:05
Szinte lényegtelen a kérdés, hogy ezt a "puccsot" Erdogan csapata szervezte, vagy csak kapóra jött és kihasználják. (Én az előbbire tippelek.) Az viszont tény, hogy ami most zajlik ott, annak a világon semmi köze a demokráciához. Abban gondolom nincs vita, hogy egy marha nagy országban, emberek tízezrei után nem folytattak alapos nyomozást pár nap alatt. Aki esetleg ezt elhiszi, az hülye, mint a segg. Tehát 2 verzió lehetséges. Vagy vaktában megy a tisztogatás és ötletszerűen tartóztatnak le, rúgnak ki ezreket, vagy jó előre megvoltak a listák, a tervek, most csak a végrehajtás zajlik. Egyik jobb, mint a másik.. Erdogan kinevezte az egykori haverját Fethullah Gülent bűnbakká és terroristává. Lehetne jó sok párhuzamot vonni a Sztálin-Trockij konfliktustól Mao kultúrális forradalmán át egészen Hitler és Röhm sztorijáig, de gondolom ez sokaknak eszébe jutott már, a többi meg úgysem értené. Gülent most módszeresen terroristázzák és ami manapság nagyon jó szöveg, muszlim hitszónokként emlegetik. Ez utóbbi igaz, de azt már nem nagyon teszik hozzá, hogy Gülen egy olyan sajátos muszlimot képvisel, aminek fő elve a vallások tisztelete és a köztük zajló párbeszéd. Az állammal kapcsolatban pedig feltétlen híve a Kemal-féle szekuláris berendezkedésnek. Nem véletlen, hogy a világi állam zálogának tekintett hadseregben népszerűbb, mint a hivatalosan világi kormányt vezető, de mellette egyre inkább iszlamista irányba tartó Erdogan. Gondolom az ellentétek legalább ekkora forrása lehet az is, hogy Gülen hívei több ízben megszellőztették az Erdogan család korrupciós ügyeit. Amúgy a kurva gyorsan zajló megtorlások magukért beszélnek, de szerintem az is egyértelmű, hogy ha Gülen óriási tömegek szemében népszerű mozgalma szervezi ezt a puccsot, az nem ilyen röhejesen nézett volna ki. Az itt lelkendezőknek pár gondolat: Én mondjuk Orbánia tejjel-mézzel folyó Kánaánjában, a haldokló nyugaton, vagy épp akárhol is lehetek híve az Iszlám Államnak, az újfasisztáknak, a bolsevikoknak, a cionistáknak, a maffiának, bárkinek. Míg az állam törvényeit betartom, senkit nem bántok, addig ez magánügyem. Ha én tanárként a hivatalos tananyagot oktatom legjobb tudásom szerint a tanulóknak, akkor senkinek semmi köze ahhoz, hogy én otthon esetleg Pol Pot képet tartok a szobám falán és a Vörös Khmereket tekintem a világ eddig volt legfaszább kormányának. Aki szerint jogos, hogy betiltjuk a másképp gondolkodást, az ellenzéki sajtót, sőt az ellenzéket is, azt nem értem, hogy mi a faszt keres Európában. Szeretettel várja őket Észak-Korea. Ott már ez megvalósult. Igazából azt se értem, hogy mi volt a bajuk a komcsi rendszerrel. Ott is ez volt. Mindössze egy kis nemzeti szöveg hiányzott a diktatúrához? Ezért baszott kár volt a gengszterváltást erőltetni... Pár országban, mint például most a törököknél is visszavonulóban van az a szabadság, amiért például az 1800-as évek közepén harcolt szinte egész Európa, de azért én reménykedek, hogy a világ jó részén nem azok fognak uralkodni, akik megölnének, ha másképp mersz gondolkodni, mint ők, vagy ha ezt még meg is engedik, kimondani már nincs jogod amire gondolsz. Eddig az ilyen rendszerek mind megbuktak, reméljük a mostani hullámvölgy sem lesz tartós. Se Törökországban, se máshol...
Greffiti
2016. július 22. 14:15
Na azért nálunk is ki kellene rúgni vagy 2o ezer tanarat!
h.kovacs
2016. július 22. 11:51
mintaállam !!!!!!!!!!! a V4 mintaállama
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!