Szijjártó megvédi Boris Johnsont – hétfőn találkozik is vele

2016. július 17. 15:09

Elítélte az új brit külügyminiszter Boris Johnson elleni megnyilvánulásokat Szijjártó Péter vasárnap. A magyar külügyek irányítója az MTI-nek azt mondta: kifejezetten előnyösnek tartja, hogy nem egy diplomata stílusú ember fogja vezetni a brit külügyet.

2016. július 17. 15:09

Miután David Cameron brit kormányfő benyújtotta lemondását, II. Erzsébet királynő szerdán az eddigi belügyminisztert Theresa Mayt bízta meg kormányalakítással. Theresa May miniszterelnök Boris Johnsont, London volt polgármesterét nevezte ki Nagy-Britannia külügyminiszterévé. Az eddigi külügyminiszter, Philip Hammond a pénzügyminiszteri tisztséget kapta. 

Csütörtökön Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke élesen bírálta az új brit kormány összetételét, korábban pedig  Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter is nekiment a frissen kinevezett külügyér Boris Johnsonnak. (Szerinte a brit kollégája Monty Python-szerű figura, aki sokat hazudik és sarokba van szorítva.)

Szijjártó Péter elmondta, hogy hétfőn fontos tanácskozásra készülnek Brüsszelben: az Európai Unió külügyminiszterei fognak tárgyalni, ahol Boris Johnson első alkalommal képviseli Nagy-Britanniát. A magyar kormány üdvözli, hogy felállt az Egyesült Királyság új kormánya - emelte ki a külügyminiszter, megjegyezve: mostanáig kevésbé volt szokás, hogy már megbízatását megelőzően személyében támadjanak egy-egy új kollégát.

Szijjártó Péter kifejtette: az Európai Unió nagyon különleges kihívások előtt áll, s ezek leküzdéséhez saját elképzeléssel rendelkező valódi személyiségekre, s az ő valódi gondolataikra van szükség. A magyar külügyminiszter szerint a Boris Johnson elleni bírálatok hátterében az áll, hogy nem egy szokásos diplomáciai eszköztárat használó politikust neveztek ki erre a pozícióra. Szijjártó Péter viszont kifejezetten előnyösnek nevezte, hogy nem egy szokásos diplomata stílust alkalmazó politikust, hanem egy igazi személyiséget, valódi gondolatokkal rendelkező embert nevezte ki brit külügyminiszternek. Ugyanis - mint Szijjártó Péter kiemelte - a következő hónapokban olyan tárgyalások lesznek az Európai Unió és Nagy-Britannia között, amelyek valódi gondolatokat és valódi megoldásokat követelnek.

A magyar külügyminiszter elmondta: hétfőn személyesen is találkozni fog Boris Johnsonnal, s elmondja neki: a brit kilépésről szóló tárgyalások során Magyarország két fontos érdeket mindenképpen érvényesíteni szeretne. Az egyik, hogy a lehető legakadálytalanabb és legszabadabb gazdasági és kereskedelmi együttműködés maradjon fenn Nagy-Britannia és Magyarország között. Másrészt szeretnék megvédeni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalók jogait.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a korábbi brit külügyminiszterrel Philip Hammonddal kifejezetten szoros kapcsolatot ápolt, többször négyszemközt is megvitattak fontos európai kérdéseket. Így Szijjártó Péter szerint mivel a két ország között együttműködés egyik pillérét a gazdasági kapcsolatok jelentik. ezért Magyarország számára kifejezetten előnyös, hogy Philip Hammond pénzügyminiszterként kiemelten fontos szerepet fog játszani a következő brit kormányban, egy „kulcstárca” vezetésére kapott megbízást.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. július 18. 10:09
Az EU mániákusan beleugat szuverén országok belügyeibe. Az angol kormányfő joga és felelőssége a külügy-miniszterének személye, senki másnak nincs köze hozzá.
Tintamin
2016. július 18. 00:47
Peti, megtalaltad a haverod vegre, a ket idiota. "Diplomats tipusu": hat te tuti nem az vagy, bmg.
nimfak
2016. július 17. 23:03
A politika sokkal nehezebb mufaj mint ahogy itt sok alulkepzett kommentelo hiszi. Nincs feher fekete, minden sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt sokan elkepzelik.
Strassnoff Ignác
2016. július 17. 20:15
"kifejezetten előnyösnek tartja, hogy nem egy diplomata stílusú ember fogja vezetni a brit külügyet." Legalább a tahó parasztok tartsanak össze! Mert nyilván van amit emberi hangnemben nem lehet előadni... Szijjártó sajátos neveltetése...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!