Orbán szerint mindegy, hogy érvényes lesz-e a népszavazás

2016. szeptember 29. 18:22

A miniszterelnök szerint politikai értelemben nincs jelentősége annak, milyen lesz a részvétel a vasárnapi kvótanépszavazáson, inkább érzelmileg van jelentősége annak, hogy érvényes lesz-e a referendum. Orbán Viktor a Katolikus Rádiónak adott interjúban azt ígérte: a népszavazás nem valaminek a vége lesz, hanem valaminek a kezdete: ha megvan az eredménye, akkor „hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába” és elindul Brüsszelbe.

2016. szeptember 29. 18:22

Orbán Viktor a Katolikus Rádiónak adott, csütörtökön sugárzott interjúban azt mondta: azok, akik nem mennek el, rábízzák a döntést a többiekre. A kormányfő úgy fogalmazott: „kivonulni nem lehet, ennek az országnak vagyunk a polgárai, ha nem veszünk részt a döntésben, bejelentjük, hogy elfogadjuk a többiek részvételével született döntést”. 

A miniszterelnök szerint van jelentősége, de inkább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás. Hozzátette: az ember szeret olyan közösséghez tartozni, amelynek tagjai tudják, mi fontos és mi nem, és amikor fontos ügyről van szó, képesek egyszerre mozdulni. De politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége – jegyezte meg. Orbán azt mondta, a részvétel a magyar nemzet állapotáról és minőségéről is szól, hogy valóban egy közösséget alkotnak a magyarok, „vagy csak össze vagyunk hajigálva”.

A migránsválság megoldásáról közölte, a segítséget kellene küldeni, nem pedig a bajt behozni az EU-ba. Ezért a jó segítés az, ha nem elvonják az erőforrásokat, embereket a világ nehéz sorsú térségeiből, hanem a jó képességű embereket is segítik ottmaradni és szerepet vállalnak ezeknek az országoknak a fejlődésében – hangsúlyozta.

Orbán Viktor szerint a népszavazás nem valaminek a vége lesz, hanem valaminek a kezdete: ha megvan az eredménye, akkor „hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába” és elindul Brüsszelbe. Elmondta, az uniós vezetőkkel azt beszéli meg, mi lesz azzal a brüsszeli döntéssel, hogy ha sok migráns érkezik a kontinensre, akkor felső korlát nélkül, kötelező erővel szétosztják őket a tagállamok között. Magyarországnak meg kell változtatni ezt a szabályt – tette hozzá. Ha a magyar nép egyértelművé tette mit akar, vagy mit nem akar, akkor ennek érvényt kell szerezni Brüsszelben – közölte a miniszterelnök.

A magyar népszavazás nem azért fontos, mert sok ember mondott valamit, hanem azért, mert egy demokráciában, ha az emberek mondanak valamit annak súlya van, nem lehet figyelmen kívül hagyni – fejtette ki, rámutatva arra, hogy az EU demokratikus közösségnek tartja magát.

Orbán Viktor beszélt arról is, az európai demokrácia egyik legcsúnyább történetének, erőszaktételnek tartja, hogy az Európai Unióban négy tagállamot – Magyarország mellett Csehországot, Szlovákiát és Romániát – átverve született döntés a kötelező kvótáról. Kitért arra is, hogy a kormány már tárgyal arról, hogy önkéntes alapon szerveződő területvédelmi egységeket állítson fel.

(MTI)

Összesen 516 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. november 10. 21:41
Mert ebből a kampányból meg lehetett volna szervezni az ellenőrzést normálisan!
2016. december 03. 17:09
"politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége" Mi van? Orbit megvette a Gyurcsi? Eddig mintha mást hallottam volna töketlen magyar nemzetünk eltökélt magyar vezetőjétől, vagy csak a hallásom romlott le ilyen gyorsan és ilyen nagy mértékben? Na ebből elég! Reggel mennem kell az orr-fül-gégészetre!
Fahrenheit 451
2016. december 03. 11:02
reálban nekem is ritkán van okom anyázásra.. de a mai témák és reakciók itt erősen megviselik az ember béketűrését..
Fahrenheit 451
2016. december 03. 11:02
"ilyesmi fel sem merült, hogy "ha a nemek győznek, akkor nem jönnek migránsok!"" én nem találtan hasonló nyilatkozatot se ahhoz, hogyha az EU-tól megörökli a migránsok behozataláról valóm döntést az országgyűlés, akkor ide nem hoznak migránsokat.. ha te igen, akkor légy szíves és közöld..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!