Megkezdte olimpiai kampányát Párizs

2017. február 04. 10:56

A francia miniszterelnök elmondta, hogy Franciaországban a pályázatot egyaránt a kormányzat és a politikai ellenzék, valamint a civil társadalom, a szakszervezetek és az üzleti világ is támogatja. Párizs hidakat, nem pedig falakat épít – fogalmazott Bernard Cazeneuve. Párizs 1900-ban és 1924-ben rendezett olimpiát.

2017. február 04. 10:56

A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Párizs megkezdte a nemzetközi kampányát. A pályázat hivatalosan angol nyelvű „Made for Sharing” szlogenjét a francia nemzeti színekkel megvilágított Eiffel-toronyra péntek este kivetítve fedték fel a szervezők.

Az olimpiai játékok szenvedélyét példanélküli ünnepléssel szeretnék megosztani a stadionokban és az utcákon is – mondta a nemzetközi sajtó képviselőinek Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke. Az angol nyelvű szlogennel pedig egyetemes jelleget kívánnak a szervezők a francia pályázatnak kölcsönözni. 

A háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös vb-győztes francia szlalomkenus kiemelte, hogy az olimpiai játékokhoz hasonlóan Párizs városa is a megosztás jelképe, ezért számos olyan eseménnyel készül a francia főváros, amelyet nem kizárólag a sportlétesítményekben, hanem a közösségi tereken kívánnak megszervezni, azért, hogy mindenki részese lehessen az olimpiának. 

Biztonságot ígérnek

Néhány órával azután, hogy egy feltételezhetően iszlamista elkövető késsel támadt járőröző katonákra a Louvre múzeumánál, Bernard Cazeneuve kormányfő a nemzetközi sajtótájékoztatón úgy vélte, hogy a biztonsági erők gyors válasza bebizonyította, hogy Párizs kiválóan felkészült az olimpia biztosítására, a rendőrség hatékonyan tud fellépni. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években Franciaország harminc világversenyt rendezett, s egyiken sem voltak biztonsági gondok. 

Franciaország folyamatosan fejleszti a biztonsági intézkedéseket a nagy események biztosítására – hangsúlyozta a miniszterelnök. A terrorfenyegetettség mindenhol jelen van a világban. Miután minket már ért támadás, adaptáltuk az erőinket. Ezt tettük a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon, ezt tesszük majd 2024-ben is – tette hozzá. 

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Franciaországban a pályázatot egyaránt a kormányzat és a politikai ellenzék, valamint a civil társadalom, a szakszervezetek és az üzleti világ is támogatja. Párizs hidakat, nem pedig falakat épít – fogalmazott Bernard Cazeneuve. 

Globális város

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere is azt emelte ki, hogy a köztereken Párizsban nagyon magas szintű a biztonság. Párizs valóban egy globális város, európai város, olyan város, amely mindenkié. Ahhoz, hogy valaki párizsi lehessen, nem kell, hogy Párizsban szülessen – fogalmazott a spanyol származású városvezető.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken megkapta a párizsi pályázati dokumentáció harmadik részét, amelyben a szervezők konkrétan részletezik, hogyan képzelik el a sportversenyek rendezését, a helyszínek közötti közlekedést, a versenyzők elszállásolását. A tervek szerint az olimpikonok 85 százaléka félórás távolságon belül, 30 százalékuk pedig ötperces távolságra lakna a versenyek helyszínétől. 

A pályázat szerint Párizsban 90 ezer hotelszoba áll majd rendelkezésre a belváros tíz kilométeres körzetében az olimpia idején, a játékokhoz szükséges létesítmények 95 százaléka pedig – a szervezők szerint – már készen áll.

Párizs 1900-ban és 1924-ben rendezett nyári olimpiát. A NOB a 2024-es helyszínről, azaz a Los Angeles-i, a párizsi és a budapesti pályázatról szeptember 13-án, a limai kongresszusán dönt.

(MTI)

 

Összesen 361 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. február 05. 20:55
A rohadt soros bérencek.
noMores
2017. február 04. 23:42
Ket dolog, es rohognom kell, hogy mi palyazni merunk: - a TEK lesz felelos a biztonsagert:))) - 2 het alatt 5 centi hoval nem birt megbirkozni az orszag:(
Box Hill
2017. február 04. 17:56
Szóval a Momentum mögött francia momentum van. Végre világos ennek a civil szervezetnek is a frontszerepe.
noMores
2017. február 04. 16:04
Hogy hívják ott a helyi Mészáros Lőrincet, aki az egész olimpiát építi, és a miniszterelnök falucskájában stadiont épít a gazda kertje végébe meg kisvasutat húzat neki St.Germain-ig? Biztos van. Vagy ez inkább valami unorthodox illiberális intézmény, hogy a főnök pénztáros pincsikutyája lesz az ország egyik leggazdagabb embere?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!