Belga sajtó: Puigdemont még nem döntötte el, hogy benyújt-e menedékkérelmet

2017. október 31. 12:43

Még nem döntötte el Carles Puigdemont, hogy politikai menedéket kér-e Belgiumban – mondta Paul Bekaert, a leváltott katalán elnök ügyvédje kedden.

2017. október 31. 12:43

Carles Puigdemont egyelőre nem döntötte el, hogy politikai menedéket kér-e Belgiumban, ez az elkövetkező napok és hetek fejleményeitől is függ – jelentette ki Paul Bekaert, a leváltott katalán elnök ügyvédje kedden Brüsszelben a helyi sajtó tájékoztatása szerint. „Egyetlen opciót sem zárunk ki, tanulmányozzuk a lehetőségeket, bőven van időnk dönteni” – mondta az emberi jogi ügyvéd a VRT flamand közszolgálati televíziónak.

Elismerte ugyanakkor: semmi garancia nincs arra, hogy ügyfelének megadnák a belga hatóságok a menedékjogot. „Benyújthatjuk a kérelmet, de más dolog, hogy jóváhagyják-e” – fogalmazott Bekaert. Az ügyvéd közölte, túl korai lenne spanyol-belga diplomáciai feszültségekről beszélni. „Jelenleg mindössze arról van szó, hogy egy európai állampolgár Brüsszelbe utazott” – mutatott rá. Mint mondta, Spanyolország számára ez meglehetősen érzékeny kérdés, a spanyol hatóságok azonban egyelőre nem kérték ügyfele kiadatását.

Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnök nem „elmenekült” Spanyolországból, és nem is áll szándékában „elrejtőzni” Belgiumban. A La Libre Belgique című belga lap cikke szerint Bekaert végezetül arról is beszámolt, hogy Puigdemont mellett más katalán vezetők képviseletét is elvállalhatja. A Twitteren keringő hírek szerint Puigdemont sajtóértekezletén az eddigi barcelonai kormány öt minisztere is részt vesz, akik szintén Belgiumban tartózkodnak.

Egyes szakértők szerint a történtek pont hogy kedvezőek Madrid számára, így ugyanis a spanyol hatóságoknak nem kell letartóztatniuk Puigdemontot, aki ezáltal nem is válhat „politikai mártírrá”. Noha Belgium az egyetlen olyan ország az EU-ban, ahol uniós tagállamok polgárai is menedékjogot kérhetnek, az elemzők többsége rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy adott esetben jóváhagynák az exelnök beadványát – írta az EUObserver híroldal. Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap azt mondta, hogy Puigdemont politikai menedékjogot kaphatna Belgiumban, ha kérelmezné. Charles Michel miniszterelnök viszont leszögezte, hogy a kérdés nincs napirenden, majd hozzátette, ez a megjegyzés csak „olaj a tűzre”.

A Politico brüsszeli hírportál arról írt, hogy az ügy felboríthatja a „kényes politikai egyensúlyt” a négypárti belga kormánykoalíció pártjai között, mivel annak legerősebb pártja a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA), amelynek több tagja nyíltan támogatja a katalán függetlenségi mozgalmat, ahogy az önálló Flandria megteremtését is. Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kossuth
2017. október 31. 15:33
Ezt a szerencsétlen, beszari balféket! Kirobbant valamit, aztán mint a taknyos kisgyerek rohan Anyu szoknyájához...
Héja
2017. október 31. 13:51
Látom, már Junckerben se bízol. Fordulj orvosodhoz, gyógyszerészedhez. Netán személyesen Furcsányhoz. FeGyőr is sokat segíthet.
rajgy
2017. október 31. 13:40
Miért kellene menedékjogot kérnie? Ha Spanyolország kikérné, akkor érdekes lenne, hogy Belgium kiszolgáltatná e, hogy a FRANCO tábornokok által írt álkotmányra hivatkozva elítéljék? Ne feledjük el, hogy a Rajoy egy olyan alkotmánypontot kapart elő, ami a FRANCO diktatura örökségét viseli magán, és Orbán Viktor (elárulva a nemzeti kissebbségeket) támogatja a Rajoyt ebben. Mégcsak arra sem szólítja fel Orbán az EU-t, hogy 2011-hez hasonlóan a spanyol alkotmányt is vizsgálja felül. (Nagy a haverság most: együtt vacsorázott Junckerrel.)
röviden
2017. október 31. 13:16
Mondtam, hogy a flamandok is készülődnek. Ez a lökött meg odamegy, és ott is kavar. Mintha már nem is a politikai túlélésre játszana.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!