Az állami gazdaságot erősítené a kínai elnök

2018. december 18. 09:42

A gazdasági reformok 40. évfordulóján nyilatkozott így.

2018. december 18. 09:42

A gazdasági reformok „állhatatos” végrehajtására szólított fel kedden Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben a kínai piaci liberalizációra vonatkozó reformok meghirdetésének 40. évfordulóján.

Közel másfél órás beszédében Hszi az állami gazdaság támogatását szorgalmazta a magánszektor fejlesztésével együtt, kijelentve: Kína fokozni fogja a nyitásra és a nagyszabású reformok végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítéseket.

Állhatatosan meg kell erősítenünk az állami gazdaság fejlődését, miközben, rendíthetetlenül ösztönözzük, támogatjuk és irányítjuk a nem állami gazdaság fejlesztését” – mondta a kínai elnök a törvényhozás helyéül szolgáló pekingi Nagy Népi Csarnokban elmondott beszédében.

A kínai államfő a Teng Hsziao-ping néhai kínai vezető által meghirdetett „reform és nyitás” politikája meghirdetésének 40. évfordulója alkalmából mondott beszédet. A reform robbanásszerű ipari növekedéshez vezetett, amely Kína gazdaságát a világ második legnagyobb gazdaságává tette.

A nyitás fejlődést hoz, a bezárkózás elmaradottsághoz vezet” – mondta.

A Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy Kínára az utóbbi időben egyre nagyobb nyomás nehezedik a reformok végrehajtásának felgyorsítása és annak érdekében, hogy javítsa a hozzáférést piacához a külföldi vállalatok számára, miközben az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi háború gondot okoz a kínai gazdaságnak. A Peking és Washington közötti vitás pontok között szerepel Kína terjeszkedő állami szektorának jelentős támogatása.

A kereskedelmi háború arra ösztönzött bizonyos kínai vállalkozókat, kormányzati tanácsadókat és agytrösztöket, hogy a gazdasági reformok megvalósítására és az állami ellenőrzés által fojtogatott és a hitelhez jutásért küzdő magánszektor felszabadítására szólítsanak fel.

A kínai elnök és Donald Trump amerikai államfő a hónap elején 90 napos „tűzszünetben” állapodott meg a kereskedelmi vitát illetően, a két fél folytatja a tárgyalásokat.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!