Nyilvánosságra hozzák a bűnelkövetők nemzetiségét Észak-Rajna-Vesztfáliában

2019. augusztus 26. 20:21

A tartomány belügyminisztere szerint az intézkedés nagyobb átláthatósághoz vezet majd.

2019. augusztus 26. 20:21

Szilárd meggyőződésem, hogy ez a fajta átláthatóság a legjobb ellenszer a politikai parasztvakítás ellen” – idézi a Welt a nyugat-németországi tartomány CDU-s belügyminiszterét, Herbert Reult. Észak-Rajna-Vesztfáliában a jövőben minden esetben meg kellene neveznie a rendőrségnek a bűnelkövetők nemzetiségét, ideértve a németet is. 

Az intézkedés nem aratott osztatlan sikert: „​Nem vezet nagyobb átláthatósághoz, hogy akkor is megnevezzük az elkövetők nemzetiségét, ha az a bűncselekmény szempontjából irreleváns”  – véli Boris Pistorius, Alsó-Szászország szociáldemokrata belügyminisztere. Szerinte az intézkedés hátrányosan érinti az elkövetők és az áldozatok személyiségi jogait, emiatt „​összeegyeztethetetlen a rendőrségi sajtómunkával”. Jelenleg csak akkor kell megnevezni az elkövető nemzetiségét vagy kisebbséghez való tartozásának tényét, ha az kapcsolatban van a bűncselekménnyel. 

A német sajtótanács ugyanakkor üdvözli a döntést. „​Minden szerkesztőségnek gondosan kell döntenie, hogy releváns-e a nemzetiség megemlítése a tudósításban. A hatóság ezt nem tudja helyettük eldönteni és nem is döntheti el” – fűzte hozzá a szervezet szóvivője.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2019. augusztus 27. 13:30
Vallását és nemzetiségét egyaránt hozzák nyilvánosságra!
gacsat
2019. augusztus 27. 11:08
Inkább a szinüket és a vallásukat hozták volna nyilvánosságra.
Borpásztor
2019. augusztus 27. 05:43
Hogy hova sülyedt Németország. Ez már tiszta fasizmus ????
luisbathhelena
2019. augusztus 27. 04:15
Te sem leszel sokáig belugyminiszter
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!