Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot

2019. október 12. 17:28

Németország 2018-ban csaknem 243 millió euró (több mint 80 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket Törökországba.

2019. október 12. 17:28

Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot, miután Ankara támadást indított a Szíria északi részét ellenőrzés alatt tartó, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen – írta a Bild am Sonntag című német lap szombaton Heiko Maas német külügyminiszterre hivatkozva.

Az északkelet-szíriai török katonai offenzíva miatt a szövetségi kormány úgy döntött, hogy nem engedélyezi azoknak a hadieszközöknek az exportját, amelyeket Törökország Szíriában vethet be” – mondta el a német diplomácia vezetője.

Maas emlékeztetett arra, hogy Berlin 2016-ban már szigorított a Törökországba irányuló fegyverexporton, a 2018 elején a szíriai Afrín ellen indított török offenzíva után pedig fokozódott ez az irányvonal. Eddig azonban nem került sor a fegyverexport felfüggesztésére.

Németország 2018-ban csaknem 243 millió euró (több mint 80 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket Törökországba. Ez a német fegyverexport mintegy harmadát tette ki – írta honlapján a Bild am Sonntag. Az idei év első négy hónapjában Ankara 184,1 millió euró (csaknem 61 milliárd forint) értékben vásárolt fegyvereket Németországtól. Ezzel a NATO-tag Törökország a tavalyihoz hasonlóan Berlin első számú partnerének számít a fegyverexport terén.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2019. október 13. 11:13
Ne aprózzák el. Tiltsák be a csúzli és a vizipisztoly exportot is. A Törökországban épülő új Volkswagen-gyár inkább bicikliket állítson elő.
Uhtred
2019. október 12. 21:14
Műbalhé!
lilla
2019. október 12. 19:51
Jaj, a kis álszentek...
dottore
2019. október 12. 19:41
Pótcselekvés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!