Párizs arra kéri az afgán hatóságokat, hogy ne engedjék szabadon a franciák meggyilkolásával vádolt tálibokat

2020. augusztus 16. 07:28

Franciaország szombaton közölte, arra kérte az afgán hatóságokat, hogy ne engedjék szabadon azokat a tálib foglyokat, akiket francia állampolgárok meggyilkolásáért ítéltek el

2020. augusztus 16. 07:28

Franciaország szombaton közölte, arra kérte az afgán hatóságokat, hogy ne engedjék szabadon azokat a tálib foglyokat, akiket francia állampolgárok meggyilkolásáért ítéltek el. A francia külügyminisztérium nyilatkozata szerint a mintegy négyszáz tálib fogoly között – akiknek szabadon bocsátása csütörtökön kezdődött meg az afganisztáni béketárgyalások előkészületeként – olyan terroristák is vannak, akiket francia katonák és segélymunkások meggyilkolásáért ítéltek el. A minisztérium hangsúlyozza, hogy Franciaország kész támogatni az afgán békefolyamatot, de az „figyelembe kell vegye a konfliktus áldozatainak elvárásait, a súlyos bűncselekmények elkövetőit pedig maradéktalanul felelősségre kell vonni”. „Ebből kiindulva, határozottan kértük az afgán hatóságokat, hogy állítsák le a szóban forgó terroristák szabadon bocsátását” – írta szombati nyilatkozatában a francia külügyi tárca.

Az Egyesült Államok és a tálib felkelők között februárban kötött dohai megállapodás – amely a nemzetközi csapatok afganisztáni kivonását irányozza elő biztonsági garanciákért cserébe – előírja, hogy a kabuli kormánynak mintegy ötezer tálib foglyot, a táliboknak pedig az afgán biztonsági erők ezer tagját kell szabadon engednie ahhoz, hogy megkezdődhessenek a béketárgyalások a lázadók és a kabinet között. Az afgán loja dzsirga (az öregek nagytanácsa) múlt vasárnap Asraf Gáni államfő vezetésével hagyta jóvá az utolsó foglyok elengedéséről szóló döntést. Gáni ugyanakkor két napja arra figyelmeztetett, hogy az utolsókként elengedésre váró négyszáz tálib komoly „veszélyt jelent az világ számára”. Az AFP francia hírügynökség egy pénteki jelentése szerint 44-et közülük különösen szemmel tart több ország, köztük az Egyesült Államok, kiemelt célpontok elleni támadásokban való részvételük miatt. Közben továbbra sem ismert, hogy mikor kezdődhetnek meg végre az afgán kormány és a tálibok közti béketárgyalások. A kabuli kormány tárgyalóküldöttségének jelen állás szerint jövő szerdán kéne Dohába utaznia, ez azonban egyelőre halasztást szenved a delegáció egyik tagja, Hafit Manszúr kabuli közlése szerint.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LAW AND ORDER
2020. augusztus 16. 08:50
Egy ország akkor tekinthető szabadnak, ha joga van elismerni, megbecsülni a saját hőseit.
Esvány
2020. augusztus 16. 08:40
"azokat a tálib foglyokat, akiket francia állampolgárok meggyilkolásáért ítéltek el" Csak nem azokat a franciákat gyilkolták meg, akik a tálibokat gyilkolászták az USA-val karöltve? Ennek már megint kettős mérce szaga van...
3M..
2020. augusztus 16. 08:09
Franciaország ezt nem gondolhatja komolyan, ha jogállamnak gondolja önmagát. Az afgán igazságszolgáltatás minden bizonnyal az ottani törvényeknek megfelelő helyes döntést fogja meghozni. Franciaország jobban tenné ha tartózkodna, egy idegen ország belügyeibe való beavatkozásától. Az igazság fog dönteni az adott kérdésben, nem egy idegen ország elvárása. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!