Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor nyerhetett

2020. szeptember 28. 07:15

Kelemen Hunor úgy vélte: a részleges eredmények továbbra is azt jelzik, hogy az RMDSZ-nek 200 körüli településen lesz polgármestere a következő négy évben.

2020. szeptember 28. 07:15

Szatmárnémetiben a szavazókörök 60 százalékának eredményösszesítése után Kereskényi Gábor polgármester vezeti a választási versenyt a romániai önkormányzati voksoláson. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje a részleges eredmények szerint a szavazatok 55 százalékát szerezte meg.

A részleges eredményt maga a polgármester jelentette be nem sokkal éjfél után az RMDSZ eredményvárójában. „Ígérem, hogy Szatmár tovább fejlődik, megyünk tovább az elkezdett úton. Az egy helyben toporgás nem pálya” – jelentette ki.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke bejelentette: Nagykárolyban is az RMDSZ jelöltje, Kovács Jenő nyert újabb polgármesteri mandátumot. Hozzátette: folyik még a szavazatok számlálása, de reménykedik abban, hogy további négy évig vezetheti a megyét.

Marosvásárhelyi győzelem

Az RMDSZ kolozsvári eredményvárójában Kelemen Hunor, a szövetség elnöke is bejelentette Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármesterjelölt győzelmét. Az MTI kérdésére Kelemen Hunor elmondta: ugyan Soós Zoltánt tavaly novemberben az RMDSZ választotta polgármesterjelöltté, és csak idén februárban határozták el, hogy függetlenként indul a választási versenyben, nincs szó arról, hogy az RMDSZ kötelékében töltené be a tisztséget. „Jó polgármesternek kell lennie, az RMDSZ-frakció ott lesz mögötte, ahogy a kampányban is ott volt. (.) A lényeg, hogy Marosvásárhelynek mától magyar polgármestere lesz, ez a legfontosabb.”

Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely

Kelemen Hunor arról is beszámolt, hogy Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor folytathatja a polgármesteri munkát, Csíkszeredában az RMDSZ előválasztását megnyerő Korodi Attila képviselőt választották polgármesterré. Hozzátette, Csergő Tibornak, az RMDSZ jelöltjének sikerült győznie Gyergyószentmiklóson, amelyet több ciklus óta a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármester vezetett.

Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen is magyar jelöltek nyertek

Elismerte azonban, hogy Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen elvesztették a versenyt az RMDSZ polgármesterjelöltjei más magyar jelöltekkel szemben, és Baróton is egy független jelölt vezet a részleges eredmények szerint.

Székelyudvarhelyen Gálfi Árpád polgármester nagy arányú győzelmet aratott az RMDSZ és az MPP jelöltje fölött. Gálfi négy évvel ezelőtt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként nyert mandátumot, de pártja, az MPP kizárta soraiból. Mivel a választásokig nem sikerült bejegyeztetnie a Székelyudvarhelyért Pártot, támogatóival együtt a román-magyar Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben indult a választásokon.

Kelemen Hunor úgy vélte: a részleges eredmények továbbra is azt jelzik, hogy az RMDSZ-nek 200 körüli településen lesz polgármestere a következő négy évben.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2020. szeptember 28. 13:22
Respect mindenképpen.
balbako_
2020. szeptember 28. 08:52
Nagyon szorítunk érte!
Mr. Tommy Lee
2020. szeptember 28. 08:20
Hajrá!
turáni sólyom
2020. szeptember 28. 07:55
Hajrá magyarok! "Édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk, győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!