Több republikánus szenátor is kifogást emel Biden győzelme ellen

2021. január 02. 20:09

Kongresszusi vizsgálóbizottság felállítását javasolják.

2021. január 02. 20:09
null

Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen – jelentették be szombaton közös közleményben, amelyet több hírportál is ismertetett.

Az elnököt formálisan decemberben választotta meg az úgynevezett elektori kollégium, amelynek tagjai minden államban az ottani győztes alapján adják le voksukat, amit a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus két házának együttes ülésen kell jóváhagynia. Ezt a szavazást jövő szerdán tartják. Ha egy állam szavazatai ellen egy szenátor és egy képviselő is kifogást emel, akkor a képviselőház és a szenátus külön-külön vitát folytat és szavaz arról, hogy helyt adjanak-e a kifogásnak.

Donald Trump hivatalban lévő elnök azt állítja, hogy széles körű csalások történtek, s valójában ő nyerte az elnökválasztást. Emiatt több helyen is bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, amelyet azonban jogi úton nem sikerült megváltoztatnia, és az általa vitatott államok választási tisztviselői is azt állítják, hogy nem történt választási csalás, valamint a szövetségi igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem találtak olyan, csalásra utaló bizonyítékot, amely érdemben meg tudná változtatni a voksolás kimenetelét.

Cruz és a többi republikánus szenátor ennek ellenére azt javasolja, hogy a kongresszus sürgősséggel állítson fel választási vizsgálóbizottságot, amely tíz napon belül világítsa át a választás eredményét a „vitatott” államokban, és a bizottság megállapításainak függvényében az államok dönthessenek arról, hogy a helyi törvényhozások felülvizsgálják-e a helyi elektori voksokat. A republikánus szenátorok kikötik, hogy mindaddig nem hajlandóak hozzájárulni a választás eredményének megerősítéséhez, míg a sürgősségi vizsgálat le nem zárul, mert megítélésük szerint az érintett államokból érkező elektori szavazatok nem tekinthetőek szabályosan leadottnak és jogszerűen jóváhagyottnak, amíg ez meg nem történik. Ez a két kitétel a jogi követelmény ahhoz, hogy a szövetségi kongresszus jóváhagyja az elektori választás eredményét.

(MTI)

Összesen 230 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frakk a macskák réme
2021. január 03. 23:22
Nem tudjátok hogyan működik a Mandi motorja? Az első hozzászólásra a hozzászólásaimnál látom, hogy Knerten válaszolt valamit. Idejövök elolvasni, de itt már semmi. Knerten nincs tiltva, csak az elmebeteg Garbóci 2-3 órát megérő nickjeit tiltom.
ppix
2021. január 03. 19:46
HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA Tetszettek volna választást nyerni.
nyugalom
2021. január 03. 13:35
Kiderulnek a csalasok, de mar késő! Akár nálunk! Vigyázat, a jovore tekintettel! Kiket hova jelentetnek be, hontalanokat hova hurcolnak, kulfoldi diakokat!
Tehetős Totó
2021. január 03. 13:27
Eccere kellett volna fellázadni, s napján, nem így szitty-szottyba...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!