Lavrov: Ha Moszkván múlik, a háborút el lehet kerülni

2021. április 28. 15:53

Az orosz külügyminiszter részrehajlással vádolja a nyugati országokat a délkelet-ukrajnai konfliktus résztvevőivel kapcsolatban.

2021. április 28. 15:53
null

Ha Oroszországon és a délkelet-ukrajnai szakadárokon múlik, el lehet kerülni a háborút a Donyec-medencében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjúban.

„Ha ez tőlünk függ és a (délkelet-ukrajnai szakadár) milíciáktól, már amennyire az ő elvi megközelítéseiket értjük, akkor a háborút el lehet és el kell kerülni. Az ukrán oldalról, (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) oldaláról szólva nem bocsátkozom találgatásba, mert a külső megnyilvánulások alapján számára az a legfontosabb, hogy hatalmon maradjon, és ezért kész minden árat megfizetni, beleértve azt, hogy a neonácik és az ultraradikálisok kedvében járjon, akik továbbra is terroristának nyilvánítják a Donyec-medence milíciáit” – mondta.    

Lavrov: Nyugati részrehajlás

Lavrov részrehajlással vádolta a nyugati országokat a délkelet-ukrajnai konfliktus résztvevőivel kapcsolatban. Szerinte azonban az Európai Biztonsági és Együttműködés Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek statisztikájából kiderül, hogy a szakadár területeken ötször annyi polgári személy és objektum sérül meg, mint azokon, amelyek az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt állnak, és hogy az összetűzések túlnyomó többségében „Kijev kezdi a csapásmérést a polgári objektumra, a felkelők pedig válaszul azokat a pontokat támadják, ahonnan tüzelnek”.    

Kifogásolta, hogy a Nyugat „nem tudja vagy nem akarja rákényszeríteni” Zelenszkijt a rendezésről megkötött, az ENSZ BT által jóváhagyott, ezért kötelező érvényű minszki megállapodások végrehajtására. Rámutatott, hogy ennek rendelkezéseit nem lehet kétféleképpen értelmezni, és csakis a meghatározott sorrendben lehet végrehajtani, vagyis az orosz-ukrán határ ellenőrzésének átvétele Kijev által nem előzheti meg a szakadár területek különleges státusának alkotmányba foglalását és az általános amnesztia kihirdetését.    

És úgy gondolom, nem szabad elengedni a horogról Zelenszkij urat és egész csapatát, amely úgy vonaglik, ahogy csak tud” – fogalmazott Lavrov.    

A Zelenszkij által kezdeményezett orosz-ukrán csúcstalálkozó kilátásaival kapcsolatban azt mondta, hogy Kijevnek a minszki megállapodások értelmében nem Moszkvával, hanem Donyeckkel és Luhanszkkal kellene tárgyalnia a rendezésről. Lavrov más témákról szólva Nagy-Britanniát „aktív és nagyon komoly” aknamunkával vádolta meg, amelynek célja, hogy befolyásolja az EU tagállamok Oroszországhoz való viszonyát, annak ellenére, hogy a szigetország már kilépett az unióból. Méltatta Heiko Maas német külügyminiszternek a hét évvel ezelőtti csehországi hadianyagraktár-robbanással kapcsolatban tett kijelentését, amelyben – a nézeteltéréseket nem szőnyeg alá söpörve – a párbeszéd szükségességéről beszélt.    

Bolgár vádak

Lavrov egy szerdai sajtótájékoztatón azzal a bolgár váddal kapcsolatban, hogy orosz állampolgároknak közük volt négy, bolgár hadianyaggyárakban 2011 és 2020 között végbement robbanáshoz, úgy vélekedett, hogy Szófia Prágán is túl akar tenni a Moszkva elleni vádaskodásban. Úgy vélekedett, az Európai Uniónak tisztáznia kell, hogy magánvállalkozók milyen fegyverekkel kereskednek és milyen hadianyagot tárolnak Csehországban és Bulgáriában, és a tagállamai teljesítik-e a fegyverkereskedelemről kötött megállapodások rendelkezéseit. Rámutatott, hogy sajtóértesülések szerint Emilijan Gebrev bolgár fegyverkereskedő a nemzetközi szerződések által tiltott gyalogsági aknák alkatrészeivel kereskedett.    

– jegyezte meg a tárcavezető    

Lavrov az interjúban azt is elmondta, hogy Oroszország elkezdte egy önálló fizetési rendszer kialakítását arra az esetre, ha lekapcsolnák a SWIFT-ről. Megemlítette, hogy már működik a Mir bankkártyarendszer, amely kapcsolatokat épít ki egyebek között kínai és japán szolgáltatókkal és a Maestro kártyával is. Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem kíván elszigeteltségbe vonulni, de kialakította biztonsági hálóját, amely egyben a SWIFT rendszer alternatívája lehet.

(MTI)

Kép forrása: MTI / EPA / Pool / Jurij Kocsetkov

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realman
2021. május 02. 22:31
Lavrov a bunko szovjet stilusu hazudozo es haborus bunos. A lelott malaj gep utan kifizettek mar a karteritest? Meg egy beismeresre vagy bocsanatkeresre se futotta ennek a nyomorult agressziv baltaarcu otvar komcsinak.
szürkeSzarvas
2021. április 28. 17:07
Az orosz észlelte,hogy a deep state zsidók (es a nekik vazallus Eu) mgfolytani igyekszik. Emiatt alternativ rendszereket épit. Mi egyebet tehetne? Ha már -a deep state "kápoi" igazgatta Euhoz hasonlóan nem álltak be szolgának,amikor Jelcin idején erre az usai zsidók erre kisérletet tettek.
fogas paduc
2021. április 28. 16:54
Nem értem, hogy miért jó az, ha az oroszokat a kínaiak keblére hajtjuk....
I.E.D.
2021. április 28. 16:15
Ferenc Ferdinándot éppenséggel az orosz hírszerzés befolyása alatt álló, Fekete Kéz nevű titkos szerb társaság által felkészített és felfegyverzett boszniai szerb terroristák gyilkolták meg...szóval egy kis közötök csak volt hozzá....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!