Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Az Európai Bizottság tüzetesen meg fogja vizsgálni a magyar törvényhozás által kedden elfogadott pedofilellenes törvényt – jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a jogszabállyal kapcsolatos újságírói megkeresésekre válaszolva a testület szerdai sajtótájékoztatójan.
A szóvivő hangsúlyozta: „a bizottság lépéseket csakis saját hatáskörében tud tenni, először meg kell vizsgálnunk, hogy a magyar törvény milyen pontokon ütközik az uniós joggal, mielőtt következtetéseket vonnánk le. Máskülönben tetteink nem volnának hitelesek.”
Európában mindenki úgy élhet, ahogy akar
Wigand aláhúzta továbbá, hogy a bizottságnak világos az álláspontja a diszkriminációval kapcsolatban, az EU célja, hogy Európában mindenki úgy éljen, ahogy akar.
A tagállamoknak a gyermekvédelem érdekében olyan szabályozást kell létrehozniuk, amely egyensúlyban van az olyan alapvető jogokkal, mint az egyenlőség és a szólásszabadság. Wigand arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a magyar jogszabály aktiválhatja- e a jogállamisági kondicionalitási mechanizmust, kijelentette: a feltételrendszer az EU költségvetését és pénzügyi érdekét védi a jogállami kötelezettségszegésekkel szemben, abban az esetben, amikor ezek az uniós források kezelését is érintik.
A magyar törvény és a jogállamisági mechanizmus alkalmazása között jelen esetben nem látok közvetlen kapcsolatot”
- tette hozzá.Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos egy keddi nyilatkozatban kijelentette, hogy Brüsszel kész hasonló intézkedéseket foganatosítani a törvénnyel kapcsolatban, mint amelyeket a magukat „LMBT-mentesnek” nyilvánító lengyel régiókkal szemben alkalmaztak. A bizottság tavaly elutasította a testvérváros-program finanszírozását hat olyan lengyel település számára, amelyek betiltották azonosnemű párok jogaiért folyó kampányokat.
(MTI)
Fotó: Wikipedia