Rohamosan emelkedik a menedékkérők száma Romániában

2021. augusztus 26. 11:33

Egy civil szervezet ügyvezetője szerint a Romániába érkező afgán bevándorlók többnyire 16-23 év közötti, alacsony képzettségű férfi.

2021. augusztus 26. 11:33

Romániában augusztus közepéig csaknem annyi menedékkérelmet nyújtottak be az országba többnyire illegálisan, Szerbia felől érkezett migránsok, mint tavaly egész évben, ebben az ütemben pedig év végéig számuk a tízezret is meghaladhatja – tudta meg a bevándorlási hivataltól IGI) a Cursdeguvernare című internetes lap, amely annak járt utána, hogyan készülnek a román hatóságok és civil szervezetek a várható afgán menekülthullámra.

Megduplázódhat a tavalyi rekord

A Hotnews.ro portál által csütörtökön szemlézett ankét szerint a migrációs számok már tavaly megugrottak azt követően, hogy Donald Trump akkori elnök bejelentette az amerikai csapatok kivonását Afganisztánból. Ermina Mihai rendőrfelügyelő, az IGI szóvivője szerint a hatóságnak korábban évi 2500-3000 – főleg szíriai és iraki bevándorlók által benyújtott – menedékkérelmet kellett elbírálnia, tavaly azonban ezek száma 6138-ra ugrott, ami meghaladja a 2015-ös migrációs válság idején beadott kérelmek számát,

a kérelmezők csaknem fele pedig afgán volt.

A szóvivő elmondta, hogy októbertől kezdődően a Romániába illegálisan érkező migránsok száma minden hónapban meghaladta az ezret, és szinte valamennyi határsértő Szerbiából érkezett. Idén augusztus 15-ig 5900 menedékkérelmet terjesztettek be az IGI-hez, ezek közül 2790-et afgán állampolgárok. A trend tehát az, hogy a tavalyi rekord idén ismét megduplázódhat, év végéig pedig a menedékkérelmek száma átlépheti a tízezres küszöböt Romániában – írta a Cursdeguvernare.

Tranzitországnak tekintik keleti szomszédunkat

A menedékkérők többsége tranzitországnak tekinti Romániát, nyolcvan százalékuk ismételten megpróbál továbbjutni Nyugat-Európába. Az ország nyugati részén, a szerb-magyar-román hármas határ közelében található temesvári befogadóközpont ezért túlzsúfolt, míg a keleti határ közelében lévő galaci központban mindig vannak szabad helyek. A bevándorlók Temesváron gyülekeznek, hogy ott kapcsolatba léphessenek az embercsempészekkel, akiktől Nyugatra juttatásukat remélik.

Flavius Ilioni-Loga, a kilenc éve bevándorlókkal foglalkozó temesvári GIS-LOGS civil szervezet ügyvezetője szerint a Romániába érkező afgán bevándorlók többnyire 16-23 év közötti, alacsony képzettségű férfiak, akik a szíriai vagy iraki migránsokkal ellentétben nem beszélnek angolul, és nagyon nehéz értekezni velük. „Egy nagy afgán menekülthullám komoly kihívás elé állítja egész Európát” – vélekedett a civil aktivista. Románia tavaly 2480 menedékkérelmet bírált el, 251 kérelmező kapott menekültstátust, 416 pedig oltalmazotti védelmet – írta a Cursdeguvernare című lap.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2021. augusztus 26. 14:41
Romanisztán.
Magyarok Pásztora
2021. augusztus 26. 14:16
Nem elég rohamosan.
quantum
2021. augusztus 26. 12:54
Afgánia
luzitanxaver
2021. augusztus 26. 12:52
"annak járt utána, hogyan készülnek a román hatóságok és civil szervezetek a várható afgán menekülthullámra" Ennek felesleges utánajárni: amúgy románosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!