Pentagon: „fájdalmas, egyben dühítő” érzés, hogy a tálib lázadók uralma alá került Afganisztán

2021. szeptember 02. 07:32

Az amerikai védelmi minisztérium vezetői elismerték szerdán: „fájdalmas, egyben dühítő” érzés, hogy a tálib lázadók uralma alá került Afganisztán, és elhatározták, hogy levonják a húsz évig tartó, minap véget ért háború tanulságait.

2021. szeptember 02. 07:32
null

Semelyik hadművelet nem tökéletes, de ebből a tapasztalatból is le fogjuk vonni a tanulságokat” – jelentette ki Lloyd Austin miniszter, aki korábban tábornok volt, és maga is harcolt Afganisztánban. „Én mindig büszke leszek arra a szerepre, amelyet betöltöttünk ebben a háborúban, de nem várhatjuk az afganisztáni veteránoktól, hogy nagyobb egyetértés legyen közöttük, mint az amerikai társadalom bármely más részében. Az utóbbi napokban sok szigorú véleményt hallottam, és ez fontos,

mert ez a demokrácia, ez Amerika!”

– jelentette ki újságíróknak nyilatkozva.

Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki szintén harcolt Afganisztánban, azt mondta: az utóbbi napok érzelmileg nagyon nehezek voltak számukra, de katona létükre türtőztetik magukat. „Mindannyian vergődünk egyfelől a fájdalom, a düh és a bánat, másfelől a büszkeség és az erély érzése között. De alázattal és őszintén tanulni fogunk a taktikai, műveleti és stratégiai tapasztalatokból” – mondta.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inimma
2021. szeptember 02. 09:26
Kollektív harakiri?
night watch
2021. szeptember 02. 09:08
Az USA birodalomnak úgy lesz vége, ahogy T.S. Eliot: The Hollow Men című költeményében írta: ”Not with a bang, but with a whimper.” De addig kétbalkezes bohóckodásukkal még sok córeszt fognak okozni a világban.
sosringli-babbal
2021. szeptember 02. 08:41
Levonják a tanulságot? Mit? Azt, hogy egy adott kultúrától idegen, fegyveres erők segítségével fenntartott politikai rendszer addig él, amíg a katonák haza nem mennek? Ehhez kár volt 20 évig Afganisztánba repkedni, elég lett volna kinyitni a törtenelemkönyvet. Nálunk is összeomlott a kommunizmus, ahogy kitették a labukat az orosz katonák.
Jinx
2021. szeptember 02. 08:12
A katonák kivonása az éj leple alatt nagyszerűen sikerült. Olyan apróságok mint helyi szövetségesek, hadifelszerelés, ad abszurdum amerikai civilek nem igazán kerültek be a tervbe. Ebből nem elsősorban a Pentagonnak kell tanulnia, inkább mindenki másnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!