Franciaország a schengeni övezet reformját szeretné

2021. december 09. 18:27

Emmanuel Macron szerint „a határainkon belül együttműködő Európáról át kell térnünk egy, a világban erős, teljesen szuverén, a választásaiban szabad és a sorsát kézbentartó Európára”.

2021. december 09. 18:27
null

Az Európai Unió januárban kezdődő francia soros elnöksége az „európai stratégiai szuverenitás” meghatározását és egy, a határait ellenőrizni képes Európa létrehozását javasolja – jelentette ki csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő a hivatalában a francia soros elnökség prioritásairól tartott sajtótájékoztatóján.

„Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a január 1-től június 30-ig tartó elnökség célját, az mondanám, hogy

a határainkon belül együttműködő Európáról át kell térnünk egy, a világban erős, teljesen szuverén, a választásaiban szabad és a sorsát kézbentartó Európára”

– mondta a köztársasági elnök, a prioritások közül elsőként a schengeni övezet reformját említve.

„A menedékjoggal történő visszaélés elkerülése érdekében olyan Európára van szükség, amely képes megvédeni a határait” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. Ehhez Franciaország „Schengen politikai irányításának” létrehozását javasolja az illetékes tagállami miniszterek rendszeres egyeztetésével, valamint olyan „szolidaritási támogatási mechanizmus” életbe léptetését, amely a Frontex bevonásával vészhelyzetben automatikusan segítséget nyújt egy tagállamnak a határai védelméhez.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Francois Mori

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. december 09. 20:49
„A menedékjoggal történő visszaélés elkerülése érdekében olyan Európára van szükség, amely képes megvédeni a határait” Talán, ha minden európai ország - beleértve Franciaországot - megvédené a saját határait, akkor automatikusan "Európa" határai is meg lennének védve. De ez az európázás inkább csak felelősségáthárítás, miközben a határok nincsenek megvédve.
Akitlosz
2021. december 09. 20:47
A teljesen szuverén EU - ami nem Európa - azt jelentené egyrészt, hogy független a tagállamaitól, azaz a tagállamai már nem független országok, hanem csak tartományok az unióban, másrészt azt is jelentené, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól is független. Nem tagja a NATO-nak, nincsenek amerikai megszálló csapatok a területén. Nem hiszem, hogy ez a közeljövő realitása. Itt a Mandineren egy interjúban azt mondta egy amerikai fickó, hogy "Európa túl gyáva ahhoz, hogy önálló legyen." Ez nagyon így van.
fatman
2021. december 09. 20:47
választási kampány... ki az a hülye, aki még hisz neki?
Dicsértessék
2021. december 09. 20:36
Szerintem huxit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!