A keresztény hitvallás kerül veszélybe szerte Európában

2022. június 13. 18:03

Az Egyesült Államokban elemi erővel fellángolt abortuszvitát övező keresztényellenes gyűlöletcunami, valamint a Päivi Räsänen volt finn belügyminisztert érő jogi vegzatúra árnyékában az európai keresztények egyre inkább attól tartanak, hogy politikai nyomásra háttérbe szorítják jogaikat, köztük a vallás- és véleményszabadsághoz fűződőket. Körképünk.

2022. június 13. 18:03
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Nyomás alá helyezhetik a keresztények jogait, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek – nagyjából így foglalható össze a konzervatív körökben Európa-szerte terjedő aggodalom, amit tovább hevít az Amerikai Egyesült Államokban fellángolt abortuszvitát övező megfélemlítések sorozata, valamint Päivi Räsänen esete.

Mint az ismert, a volt finn belügyminiszter, jelenleg is aktív kereszténydemokrata képviselő azért állt bíróság elé, mert az ország főügyésze szerint kirekesztően nyilatkozott bizonyos szexuális kisebbségekről, holott a gyakorló evangélikus politikus

nem tett mást, mint egy egyházi vitában Szent Pál apostolt idézte.

Räsänen ugyan első fokon győzött, a főügyész azonban hamar bejelentette, hogy nem hagyja annyiban a pert, mára pedig erős lehet a gyanúnk, hogy az ügy végül európai szintre kerül. A finn politikustól lapunk is úgy értesült, ő maga is arra készül, hogy igazát (és ezzel együtt hitét) az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt kell majd megvédenie. 

Perek százai következhetnek

Mivel pedig Európában ma már nem elképzelhetetlen, hogy a Biblia citálása után valakit a bíróság elé citálnak, keresztény jogvédők úgy látják, a szólás- és véleményszabadság kerülhet legelőször veszélybe. Erre figyelmeztet az OIDIAC Europe (Observatory on Intolerance and Discrimination Against Christians in Europe; a legnagyobb, európai keresztényellenes cselekedeteket monitorozó szervezet) is, melynek igazgatója, Madeleine Enzlberger szerint a ma jelentős erővel bíró eszmei áramlatok nyomán a szexualitással és az orvosi gyakorlattal kapcsolatos keresztény erkölcsi álláspontok egyre inkább megkérdőjeleződnek.

Mindez pedig a nyugati kereszténység számára azt jelenti, hogy

a kapcsolódó jogi csaták és nehézségek többek között megfélemlítéshez és öncenzúrához vezethetnek. 

Korábban ugyanerre a következtetésre jutott Márkus Tamás is. A református lelkész a Mandinernek nyilatkozva arról beszélt, Helsinkiben ugyan „egy csatát megnyertünk, de a háború vége nagyon messze van”. Ő is számtalan hasonló perre számít Európa-szerte. Mint mondta, „egy szélsőségesen progresszív hazai blog is folyamatosan támadja azokat a keresztényeket, akik nem az ateista baloldal támogatására szólítanak fel és már gyűlöletbeszédről írnak hitvalló keresztény lelkészekkel kapcsolatosan”

Vallásellenes attitűd az EP javaslatában

Hogy mennyire nem csak elméleti problémáról van szó, azt az OIDIAC a közelmúltban több példával is szemléltette. A szervezet egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament által május első napjaiban elfogadott, a kisebbségek meggyőződésen vagy valláson alapuló üldözésével kapcsolatos jelentés helyenként a vallásra mint fenyegetésre és humanitárius válságok mozgatójára utal, miközben nem foglalkozik a ténylegesen üldöztetést szenvedő, például keresztény közösségekkel. Ugyanez a dokumentum inkább aggódik az abortuszhoz való úgynevezett jogért, mint a valódi szükséghelyzetben élő vallási kisebbségekért, mutat rá a bécsi székhelyű szervezet. 

Az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) főtitkára, Manuel Barrios Prieto a jelentés elfogadását követően kiadott nyilatkozatában azt írta:

„A gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz való jog, valamint az élethez való eredendő jog alapvető emberi jogok. Az Európai Parlament felelőssége és kötelessége, hogy megvédje és előmozdítsa ezeket a jogokat világszerte.” A katolikus főpásztor ugyanakkor arra figyelmeztetett, „Visszaélésszerű értelmezésekkel történő aláásásukra irányuló minden kísérlet, mely indokolatlanul korlátozza törvényes hatályukat, a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősül, amely

Ennél is nyíltabban fogalmazott Jean-Paul Van De Walle, az ADF International jogi tanácsnoka. A keresztény jogvédő szervezet munkatársa szerint „elfogadhatatlan, hogy ez a jelentés, amelynek célja, hogy szolidáris legyen azokkal, akik hitük miatt üldöztetést szenvednek, nyíltan ellenséges a vallással szemben. A jelentés szövegének elfogadásával az Európai Parlament aláásta annak hitelességét, hogy meg akarja oldani a vallási kisebbségek világszerte tapasztalható kihívásait.”  

Keresztényellenes jogalkotási folyamat 

Az OIDIAC Europe egy másik példán keresztül felhívja a figyelmet: Spanyolországban a közelmúltban éppen azért érte intenzív kritika a kormány transzneműségről szóló törvényjavaslatát, mert az ellehetetleníti a keresztény szülőket a tekintetben, hogy hitüknek és erkölcsi meggyőződésüknek megfelelően nevelhessék gyermekeiket és a keresztény szexuáletikai tanítást tekinthessék alapvető kiindulópontjuknak.

A koncepciót többen a baloldali spanyol kormányzat sokadik keresztényellenes programpontjaként értelmezték. Eközben Skóciában több minisztert már azért is heves kritikák értek (például a liberális sajtóban), mert az abortusz- és életpártiak közötti vita során úgy nyilatkoztak, érdemes mindkét fél érveit meghallgatni (azaz nem csak a korlátlan abortuszt követelők hangjára figyelni). 

Egyfajta lopakodó keresztényellenes jogalkotási folyamatra hívja fel a figyelmet

a CitizenGO is. A nemzetközi értékvédő szervezet munkatársa, Caleb Stephen arra figyelmeztet, azzal, hogy az Európai Bizottság tágítani akarja a gyűlöletbeszéd fogalmi körét, a hitükhöz hű keresztények hangját akarja erővel elnyomni. Úgy látja,a gyűlöletbeszéd-bűncselekmények elleni küzdelem ürügyén elhallgattatják az olyan embereket, akik nem értenek egyet a gender ideológiájával és kiállnak a természetes család mellett, amely egy férfi és egy nő közötti házasságon alapul”

„Ha nem cselekszünk most azonnal, sikerrel járnak, és elveszítjük a szólásszabadságunkat” – hívja fel a figyelmet a keresztény jogvédő. 

 

Nyitókép: Caspar David Friedrich – Apátság a tölgyerdőben

Kapcsolódó:

Templomrongálások, istenkáromlás és obszcén tánc a feszület előtt: keresztényellenes cselekedetek Európában

Továbbra is gyakoriak a templomokat érő vandál támadások és rongálások Nyugat-Európában, a legtöbb ilyen eset Franciaországban és Olaszországban történik. A keresztény szimbólumok gyalázása a közösségi médiában is erőteljes. Körképünk.

Továbbra is gyakoriak a templomokat érő vandál támadások és rongálások Nyugat-Európában, a legtöbb ilyen eset Franciaországban és Olaszországban történik. A keresztény szimbólumok gyalázása a közösségi médiában is erőteljes.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zuzmoha
2022. június 13. 23:37
Nagyobb baj, hogy "keresztények" egymást is üldözik. Mi az, hogy üldözik - öldöklik. Lásd: Oroszország-Ukrajna. S készül bekapcsolódni a vérengzésbe a többi, többé-kevésbé "keresztény" ország. A történelem nem csak keresztény (Krisztus követői), de sokkal inkább "keresztény" vértől áztatott, mely vér ugyancsak "keresztények" kezén s lelkén szárad. Ájtatos képmutatás sokadik hatványon, nem csoda, hogy sokaknak felfordul a gyomra az ilyesféle "keresztényektől", akiknek vezetői, papjai tankokat, fegyvereket, testvéreiket legyilkolni induló híveiket áldják meg. "Keresztények" - pfuj.
fado
2022. június 13. 20:44
Sátánista EU
Ma is bukik a Zorbán...
2022. június 13. 20:12
"Progresszív". "Haladó". Ilyen szavakat miért használ a jobboldali sajtó? Vagy ha használ, miért nem teszi legalább idézőjelbe? És miért nem folytat intenzív felvilágosító kampányt arról, hogy ezek NEM POZITÍV fogalmak, hanem épp ellenkezőleg? Mert ami/aki "haladó" arról a politikailag járatlan tömegek egyáltalaán nem tudják, hogy valójában ez felforgatót, szélsőségest, elvetemültet, kártékonyt jelent. Megfelelő felvilágosítás nélkül a fiatalokban kognitív disszonancia alakul ki: mert miért állnak emberek szemben a haladárokkal, miközben azok (nyilván) "jók" az elnevezésük alapján... Hiszen, ha valaki "haladó", az nyilván "jó", így az általa gyűlölt, gyalázott, rágalmazott patrióták akkor nyilván a nem "jók"... És már kész is baj, csak mert mert hagyjuk, hogy nyelvet a szélsőségesek uralják, ők tematizáljanak. Miért kell ezt szó nélkül tűrni, sőt még erősíteni is a veszélyes jelenséget a bolsevista terminológia alkalmazásával?
MayorAnna 03
2022. június 13. 20:05
Szrtem nem kell fosni: a kereszténység része - mint tudjuk egy ideje - a "zsidó/keresztény kultúrkörnek", s mivel a zsidók eddig minden üldözésnek ellenálltak, egy kultúrkörhöz (...) tartozókként, megmaradnak a keresztények is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!