Oroszország megvárja, hogy a jelenlegi ukrán elnök álláspontja megváltozzon vagy a következő ukrán elnök más állásponton legyen a Moszkvával folytatott tárgyalások ügyében, a megállapodáshoz szükség van Kijev részvételére – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
Nem, a tárgyalásokhoz két fél kell”
– felelt Peszkov arra a kérdésre, hogy lehetséges-e megállapodás a hivatalos Kijev részvétele nélkül. „Most vagy megvárjuk, hogy a jelenlegi elnök (Volodimir Zelenszkij) megváltoztassa az álláspontját, vagy kivárunk egy másik elnököt, aki más álláspontot képvisel az ukrán nép érdekében” – nyilatkozott.
Peszkov arra reagált, hogy az ukrán államfő hivatalának honlapján kedden megjelent a kijevi Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács döntése, miszerint Zelenszkij nem tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A Kreml szóvivője szerint Oroszország már a „különleges hadművelet” megkezdése előtt is elkötelezettje volt az ukrajnai helyzet diplomáciai rendezésének.
Elon Musk ötlete nagyon pozitív, Peszkov szerint
Peszkov kérdésre válaszolva kifejtette azt is, mit gondol az orosz-ukrán konfliktus Elon Musk milliárdos által felvetett rendezési tervére.
A szóvivő „nagyon pozitívnak” nevezte, hogy egy olyan valaki, mint Musk békés megoldást keres az ukrajnai helyzetre.
nevezte, hogy egy olyan valaki, mint Musk békés megoldást keres az ukrajnai helyzetre.
Mint mondta, Musk „sok hivatásos diplomatával ellentétben még mindig a béke megteremtésének módjait keresi”, Oroszország pedig mindig is azt támogatta, hogy „feltételei tárgyalások útján teljesüljenek”, de ezek teljesítése nélkül lehetetlen megteremteni a békét.
„(Musk) sok elképzelése figyelmet érdemel. Ami azonban a népszavazást illeti, a lakosok már kifejezték véleményüket, és (ez) már nem is változhat” – mondta.
Elon Musk azt javasolta, hogy a Krím maradjon Oroszország része, de a Donyec-medencében, valamint Herszon és Zaporizzsja megyékben tartsanak új népszavazást az ENSZ égisze alatt és hogy biztosítsák a Krím vízellátását, Ukrajnának pedig a semleges státuszt.
„A nyugati média, a nyugati politikusok, az államfők most túlzásba viszik a nukleáris retorikai gyakorlatot. Mi ebben nem akarunk részt venni” – mondta Peszkov, arra a kérésre válaszul, hogy kommentálja a londoni The Times című napilap cikkét, amely szerint a NATO arra figyelmeztette a szövetség tagjait, hogy Oroszország atomkísérleteket végezhet Ukrajna határán, a Fekete-tengeren.
(MTI)
Nyitókép: Mandiner Archív