Silvio Berlusconit felmentette a bíróság a vesztegetés vádja alól

2022. november 17. 19:36

A vád szerint a volt kormányfő 157 ezer eurót fizetett Mariano Apicellának, hogy hazudjon, amikor azzal vádolták Berlusconit, szexuális kapcsolatért pénzt adott egy 17 éves marokkói táncosnőnek.

2022. november 17. 19:36
null

Felmentette a bíróság csütörtökön Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt a tanú megvesztegetése vádja alól egy fiatalkorú prostituálttal kapcsolatos 2013-as bírósági ügy kapcsán. A most 86 éves volt kormányfőt azzal vádolták, hogy 157 ezer eurót (65 millió forintot) fizetett Mariano Apicella olasz énekesnek azért, hogy hazudjon abban a 2013-as perben, amelyben azzal vádolták Berlusconit, hogy szexuális kapcsolatért cserébe pénzt adott egy éjszakai szórakozóhely 17 éves marokkói táncosnőjének.

Berlusconi ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádban, Roberto Felici római ügyész pedig kezdeményezte a vád ejtését. A politikus kijelentette, hogy elégedett az ítélettel. A bíróság egyben felmentette Apicellát is a kenőpénz elfogadásának, illetve hamis tanúzásnak a vádja alól elévülés miatt.

Apicella rendszeres vendégénekes volt a bunga-bunga néven ismert partikon.

2008 és 2009 között miniszterelnökként Berlusconi római, milánói és más olaszországi rezidenciáin rendezett partikon több tucatnyi fiatal nő fordult meg, akik ezért pénzbeli juttatást kaptak. A botrány hozzájárult Berlusconi miniszterelnökként történt bukásához 2011-ben. Berlusconi a Hajrá Olaszország (FI) párt vezetője, amely Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezette kormánykoalíció tagja. Berlusconi kilenc év után tért vissza a parlamentbe, ahonnan 2013-ban adócsalás miatti jogerős ítélet miatt zárták ki.

Berlusconit tavaly év végén felmentette bűncselekmény hiányában a korrupció vádja alól a partikkal összefüggésben egy sienai bíróság, Milánóban azonban még folyamatban van egy hasonló per.

(MTI)

Nyitókép: Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, a Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt vezetője és szenátora a szenátus elnökének megválasztásán Rómában 2022. október 13-án. Az előrehozott parlamenti választásokat szeptember 25-én tartották Olaszországban.MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dezilluzionista
2022. november 18. 12:32
Műmájer.
csjanos
2022. november 18. 09:41
....no..szexbotrány....fiatalkorúakkal....bárcsak nekem lenne ilyen ügyem....
fatman
2022. november 17. 23:42
ebből is látszik, h a migránsokkal csak a baj van... :)))
Salitis
2022. november 17. 22:44
Akkor gondolom mindenki számára nyilvánvaló, mit takar a jogállamisági aggály Magyarországgal szemben: itt nincs soros befolyása alatt a jogszolgáltatás, és nem hurcolnak meg MINDEN jobboldali politikust a választások előtt, eleve hiteltelenítve, hisz ki szavazna egy olyan emberre, aki ellen éppen büntető eljárás folyik? Ezért lovagolnak soros ügynökkei a 3. hatalmi ág nekik nem megfelelő szerep kiosztása ellen. Csak az a jogállam, ahol folyamatosan perbe fogják Berlusconit, Salvinit, Sárközit, Gruevszkit....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!