Már megint az Orbán-kormány és Magyarország lesz terítéken Brüsszelben – ezúttal német cégek miatt

2023. április 17. 20:50

Egyelőre nem tudni, pontosan mely cégek munkatársai fogják tájékoztatni tapasztalataikról a szakbizottságot. 

2023. április 17. 20:50
null

A külföldi vállalatokkal szembeni magyarországi diszkriminációról tart meghallgatást jövő héten az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága – értesült a Népszava.

A lap hozzátette, a költségvetési ellenőrző bizottság tagjai meghallgatják az OLAF-ot is, mielőtt küldöttséget menesztenek Magyarországra. Úgy fogalmaztak, hogy „él a gyanú, hogy a magyar kabinet zsarolja az európai vállalatokat”.

A zárt ajtók mögött tervezett egyeztetésre azután kerül sor, hogy a német Der Spiegel magazin március végén arról írt, hogy „Orbán Viktor újabban maffiamódszerekkel igyekszik kiszorítani egyes német vállalatokat Magyarországról”. A cikk szerzői – az érintett cégek képviselőivel folytatott beszélgetések alapján – azt állították, hogy „a kiszorítósdiból a kormányfő közeli szövetségesei profitálnak” – idézte fel a Népszava.

Az EP-testület április 25-re tervezett zárt ülésére meg nem erősített információink szerint

legalább három európai vállalat képviselőjét hívták meg.

A résztvevők egyelőre nem kívánnak a nyilvánosság elé lépni, így nem tudni, pontosan mely cégek munkatársai fogják tájékoztatni tapasztalataikról a szakbizottságot. 

A közelgő vizit is napirendre kerül

Az EP költségvetési ellenőrző bizottságának jövő keddi ülésén nem csak a német cégek hátrányos megkülönböztetése kerül majd terítékre, hanem a testület küldöttségének közelgő magyarországi vizitje is, amelyről szintén zártkörű meghallgatást tartanak az Európai Bizottság és az Európai Csalás Elleni Hivatalnak, az OLAF-nak  a részvételével – írta a lap.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

***

 

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. április 19. 00:30
Gondolom a kartellezést nem kérdezik majd meg, csak az árstoppok profitgyilkos mivolta lesz a panasz. Meg hogy mennyire kiszámíthatatlan, hogy nem tudni mikor törlik. Még a végén rajtuk rohad a raktárban.
Menhetten
2023. április 18. 21:16
Az eu ÉS a nato Gerébje a csávó. Egyszerre! A legutolsó elvtelen, minden hájjal megkent és megkenhető kicsi, aljas, de veszélyes gengszter történelmi szerepét sikerült magára öltenie Magyarország miniszterelnökének egy olyan korban, amelyben ez a szerep nagyon súlyos anyagi, erkölcsi, társadalmi, gazdasági, stb árat követel egy olyan együttműködő, okos, szakértő, szimpatikus kis ország szerepével szemben, amelyik szerep viszont hatalmas biztonságot, nyugalmat, pénzt, tervezhető jövőt és minden értelemben békét hozna. Csak (ekkorát) szakítani nem lehetne vele. De ugyanúgy 25 évig miniszterelnök lehetnél. De nem. Nekünk, köszönjük, nem ez kell. Hanem egy balkáni típusú össztársadalmi szepuku, amit majd megint húsz év lesz kiheverni, mielőtt a következő hatalommániás, fixen lévő lokális jézust megválasztja ez a megmagyarázhatatlan kis nép magának. Amíg élek, képtelen leszek megérteni, hogy egy nép 30-40 éves ciklusokban megteremti az élő poklot saját magának. Minden kor minden történelmi választásánál a rossz, gonosz, aljas, pusztító oldalra "kerülünk", mindenhol az aljadékok között végezzük, és a végén minket kell a saját hülyeségünk és aljasságunk pusztító eredménye után megmenteni. Hogy aztán kis szünet után - kezdjük elölről. Érthetetlen... Egy nép, amelyiket egy maroknyi értelmes ember el tudna vezetni örökre úgy, hogy az utolsó faluban is 4 éves Octaviával járjon mindenki, 74 év lenne az átlag életkor, és a közép-kelet európai belgium lenne a beceneve. Ehelyett a tragikus szörnyűség helyett, ami az átlagember átlagos élete ma Magyarországon...
Varga László és akkor mi a picsa van
2023. április 18. 14:27
Megvizsgáltuk-e már, hogy hány autósztrádát építettek a magyar cégek, s hány magyar almafeldolgozó, magyar burgonyafeldolgozó, magyar motorgyár működik Németországban? Mi annak az oka, hogy egyetlen sincs? Miért nem vonjuk be egy vizsgálatba az EU-t?
Igazszó
2023. április 18. 12:20
Csak egy újabb halom ótvaros hazudozás. Ne feledjük, a vétótlan köpcös geci a komisszár gazdái parancsára minden egyes mocskos szankciót (összesen tizet) és kibaszott szankcióhosszabbítást (több, mint két tucatot) no meg immár kéttucatnyi brüsszel által diktált szupermérföldkövet megszavazott 2015 óta, gyáva csicskaként. Ennek ellenére a vétótlan köpcös geci nem kap egy forintot sem. A magyarok se. Kimondták orbánékra a fatvát a "szövetségeseik". Mindeközben orbán továbbra is csak egy vétótlan gyáva csicska, akit a magyarokkal együtt már nem csak az ukránok, hanem az usa, az eu és a nato is szarrá szopat. Nem arra kell figyelni mit hazudik, hanem arra, amit tesz: 10. szankciós csomag megszavazása - pofán szarva a saját 97%-át. Finn+svéd nato csatlakozás megszavazása. A komisszárok diktálta törvények megszavazása nyakló nélkül. A hohol háborús gépezet ellátása pénzzel, gázzal, árammal, üzemanyaggal, élelmiszerrel, ruházattal, gyógyszerrel, kötszerrel, kiképezve, gyógyítva a hohol gyilkosokat, üdültetve zsidó-hohol gyilkosok fattyait. De minden csicskasága hiábavaló, hiába szórja a magyarok pénzét hoholokra, zsidókra, azok ott ütik, ahol érik. Sajnos a magyarokat is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!