Szexuális zaklatás, kiskirálykodás, bullying – ilyen az élet az Európai Parlament színfalai mögött a Politico szerint

2023. június 02. 13:16

Számos EP-képviselő visszaél a hatalmával a brüsszeli lap szerint, a hatóságok pedig nem tesznek semmit.

2023. június 02. 13:16
null

Erős állításokat tartalmazó anyagot közölt pénteken a Politico, amelyben az Európai Parlamentet teljesen átszövő toxikus légkörről számolnak be – a helyzet olyannyira súlyos, hogy egyes – névtelenül nyilatkozó – dolgozók nem csak, hogy teljesen kiégtek mentálisan és fizikailag, de még az öngyilkosságon is gondolkodnak. 

A névtelen megszólalók a lapnak úgy fogalmaztak: az EP-képviselők gyakorlatilag „saját kis birodalmuk kiskirályai”, a brüsszeli intézményrendszer pedig nagyban elősegíti számukra azt, hogy úgy is érezzék magukat. Egy másik arról beszélt, hogy a pszichológiai játszmázásokon kívül szexuálisan is zaklatta egy EP-képviselő.

A fenekemet csapkodta, és nem akart előléptetni, amikor nem voltam hajlandó megtenni bizonyos dolgokat. Ezek a játszmák szörnyűek”.

A lap szerint a probléma azért állhat fent, mert ha be is panaszolják az EP-képviselőket, akkor sem történik semmi. A vizsgálódási folyamat erősen elfogult a képviselők irányába, hosszadalmas, és ha történik is valami, akkor is enyhe büntetéssel megússzák a politikusok. Egyes esetekben az ilyen panaszok vizsgálata két évig (!) is eltart. Beszédes az is, hogy 2019 óta a 705 EP-képviselőből mindössze 281 végezte el az önkéntes alapon működő „zaklatáselleni tréninget”.

Nyitókép: Philipp von Ditfurth / DPA / AFP

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. június 03. 08:06
Video, , fénykép, bizonyíték hol van te görény?!?! Viríts ne csak pofázz !
masikhozzaszolo
2023. június 02. 16:27
/dolgozók nem csak, hogy teljesen kiégtek mentálisan és fizikailag, de még az öngyilkosságon is gondolkodnak. / Hallotam már régen olyat, gondolva a teljesen kiégtek kifejezésre, hogy: Meggyulladt benne a pálinka. A viszonyokról, hogy már megy is vissza a Kajlaéva is: Furcsának tartom, mert nyilván amikor letartóztatták volt biztos testüregmotozás is, és lehet hogy egy csomó dollárt, eurót találtak a buxájában. Sajnos a videót nem láttam. De a buxa az "EVIDENCE", bizonyíték, azt nem szabadna kiengedni. Fel kell mutatni a bíróságon. Ja, hogy bíróság az nem lesz? Hát bizony az már az én jóslatom.
Rasdi
2023. június 02. 15:56
Mi az a "bullying"? Bevallom, a szó jelentését nem ismerem.
istvanpeter
2023. június 02. 15:52
Semmi különös, a maffiózó csicskások körében ez a bevett szokás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!