Az orosz atomfegyverek Belaruszba telepítéséről is beszélt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az ország függetlenség napja alkalmából tartott beszédében – írta a Reuters. Lukasenka azt mondta, biztos benne, hogy soha nem kell majd bevetniük az Oroszországból érkező atomfegyvereket, ugyanakkor megjegyezte, muszáj, hogy Belarusznak is legyen atomfegyvere. Azt is elmondta, hogy:
„az én kezdeményezésem volt, én ragaszkodtam hozzá”.
„Biztonságos helyen kell tartani őket, és az ellenség nem fogja betenni a lábát a földünkre, amíg nálunk vannak” – mondta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök június közepén erősítette meg hivatalosan is, hogy már leszállítottak orosz taktikai nukleáris robbanófejeket a szoros szövetséges Belarusznak.
A lengyelek rákérdeztek, a Fehér Ház nem kommentálta.
***
Nyitókép: Handout / Belarusian presidential press service / AFP