A németeknél is betelt a pohár: a határellenőrzés szigorítására készülnek

2023. szeptember 26. 18:11

A CDU/CSU pártszövetség hetek óta sürgeti, hogy állítsák vissza az átkelők állandó ellenőrzését.

2023. szeptember 26. 18:11

A határellenőrzés szigorítására készül a német kormány az illegális belépések számának emelkedése miatt – mondta a belügyminiszter egy keddi interjúban. Nancy Faeser a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy

megkezdik előkészíteni az átkelők állandó ellenőrzését az országhatár Lengyelországgal és Csehországgal közös szakaszán.

Az átkelők állandó ellenőrzése azonban csupán kiegészíti az úgynevezett mélységi ellenőrzést – tette hozzá a miniszter, aláhúzva: az a legfontosabb, hogy a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség jelenléte a határvidék egészére kiterjedjen, mert ha csak az átkelőket ellenőrzik, az illegálisan érkezők máshol lépnek be.

Hozzátette, hogy a megerősített ellenőrzés a szervezett embercsempészet visszaszorítását szolgálja.

Az illegálisan érkezők nagyjából 20-25 százaléka lépi át a határt embercsempészek közreműködésével – mondta. Hangsúlyozta, hogy a menekültügyi migráció körüli gondok megoldásában az EU külső határának hatékony ellenőrzése és a menedékkérők helyben, a külső határon elvégzendő regisztrációja a döntő tényező.

Egyre nagyobb a nyomás

További fontos feladat, hogy az EU újabb úgynevezett harmadik, nem tagállam országokkal jusson megállapodásra az illegális migráció elleni közös fellépésről. A Németország keleti részén, a lengyel és a cseh határ térségében fekvő tartományokból származó hivatalos adatok szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az úgynevezett keleti migrációs útvonalon érkező menedékkérők száma.

Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pártszövetség hetek óta sürgeti, hogy a bajor-osztrák határszakasz – Bajorország tartomány és Ausztria közös határa – után

a lengyel és a cseh határszakaszon is állítsák vissza az átkelők állandó ellenőrzését.

A szövetségi belügyminiszter sokáig elutasította a követelést, egy hétvégi lapinterjúban jelezte először, hogy változhat a kormány álláspontja.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Anke Waelischmiller / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
daermon
2023. szeptember 27. 09:45
Teljesen logikus elképzelései vannak 1es országoknak! Az EU-nak van x km külső határa, meg sokszor x belső. De nem, nem a külső határt kell védeni, hanem lassan mindegyik belsőt. Ha lehetne, akkor most belinkelném az "smart black guy" mémet :D
pipa89
2023. szeptember 27. 08:30
Ez már veszett fejsze nyele. 15 év múlva Németország helyén az X. Kalifátus lesz, ahol mindenki a Saríja szerint él-hal. Soros ezt jól kitalálta nektek a mindig teli NGO-hajóhad legyőzte a német identitást, Németországot.
zavulon
2023. szeptember 27. 06:59
Mintha valaki 1944-ben arról beszélne, hogy ez az Adolf veszélyt jelenthet a békére.
iimre
2023. szeptember 27. 02:40
"survivor 2023. szept. 26. 20:49 Ha fogyóban a jólét, leszarják a humanizmust. A migrik 1% a szakképzett... Teveszerelő..." "Álljon a kettes akna fölé!" ;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!