Így torzít a média az izraeli konfliktusban

A hír- és elemzésszerkesztés egyik fontos feladata a szövegek gondozása és ellenőrzése mellett a megfelelő képek, illusztrációk megtalálása is.

Egy kép sokszor többet mond száz vagy ezer szónál. Vagy egész írott narratíváknál. 

Minden felelős szerkesztő tudja: egy ütős képpel lehet élni és visszaélni is. 

Emlékezetes: amikor a 2015-ös migrációs válságot éltük át magyar földön, bejárta a világsajtót egy fotón, a bicskei vasútállomáson a síneken fekvő, síró muszlim nő egy kisgyermekkel, körülötte marcona magyar rendőrökkel. A kép üzenete egyértelmű volt: a gonosz magyarok embertelenül bánnak a szegény, szerencsétlen migránsokkal. A teljes képsorból és a valódi történtekből viszont kiderült: egy zavarodott migráns férfi lökte le a nőt és a gyereket a sínekre, a magyar rendőrök meg azért ugrottak oda, hogy felsegítsék őket.

Ugyanitt volt egy másik fotó, amin egy szomorú, sírdogáló migráns asszonyt a bicskei sínek közötti rácsba kapaszkodva örökítettek meg, ismét csak a Magyarországon sanyargatott szerencsétlen menekültek üzenetét hordozva – miközben az a rács értelemszerűen mindkét irányba hamar véget ért, tehát nem volt miért abba kapaszkodnia, nem volt sehova bezárva; a bicskei állomásról pedig a közeli menekültszállásra akarták vinni a migránsokat, hogy ott ellátást, hajlékot kapjanak. De a migránsok nem akartak odamenni, mert ők Nyugatra vágytak.

e sorok írója is így van ezzel, nyolc évvel később is.

Mert, még egyszer: egy ütős kép többet ér száz meg ezer meg tízezer szónál.

Most épp a csütörtökön megjelenő hetilapunkba szerkesztettem be az izraeli konfliktusról szóló cikkünket, amihez képeket, illusztrációkat kerestem. Az AFP-t használom a legtöbbször a nemzetközi cikkekhez, most is ott kezdtem a keresgélést.

Az eredmény: sok száz fotó a sanyarú gázai helyzetről, összedőlt, lebombázott házakról, gyászoló, síró nőkről, szomorú szemű gyermekekről, az utcán összeverődött szomorú, avagy dühös emberekről. És ugyanígy több száz fotó a világ körüli palesztinpárti tüntetésekről, 

Fotók tömege az ártalmatlan fesztiválozó fiatal vagy épp otthon üldögélő idős civilek százait lemészároló terroristák mellett kiálló, vidám és eltökélt protestálókról, a nyugati világ nagyvárosaiban.

És a másik oldal, a terrortámadást, az agressziót elszenvedett oldal bemutatása? Szinte azt mondhatni, olyan, mint az üres pusztában végigguruló ördögszekér. Néhány fotó üres izraeli házakról, helyszínelésekről, további néhány kép az izraeli hadsereg felvonulásáról. Alig valami emberi jelenlét, emberközeliség, cselekmény, érzelmek vagy gondolatok ébresztése. Szó szerint töredékét látjuk annak a képmennyiségnek, ami a palesztin oldal helyzetét ábrázolja. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs izraeles kép; azt pedig pláne nem mondom felelős szerkesztőként, hogy legyen a másik  irányba egyoldalú a képválogatás – függetlenül attól, hogy mit gondolunk a történtekről.

De az, hogy 

az egyértelmű. És ennek egyik jele az efféle képválogatás és annak aránytalansága. „Pallywood” – már rég szó is született a jelenségre.

És persze nem egyedi jelenségről van szó: beszéltünk már eleget például a hamis orosz narratívaépítésekről is, csak az sokszor olyan szovjetesen bugyutára sikeredik, hogy hamar átlátni rajta. Bár elég sokan pontosan azt akarják elhinni, szóval megvan a betevő hírfalatjuk nekik is. Az ukrajnai háborúban pedig lassan-lassan megtanultunk a beérkező hírek sorai között olvasni, és mindkét oldal torzításain átlátni.

Mi, magyarok az elmúlt hosszú években magunk is megtapasztalhattuk, milyen képet tudnak kialakítani az egyoldalú, torzító híradások. Pláne „kurva erős” képekkel, hogy a hazai ellenzék jeles alakját idézzük.

Érdemes hát minden érme mindkét oldalát megvizsgálni, a dolgok színét és fonákját is látni és láttatni – ez az újságírók feladata és felelőssége, és ez ajánlatos gyakorlat minden korok újságolvasóinak is.

Palesztinpárti tüntetők New Yorkban a hétvégi terrorhullám után (fotó: Fatih Aktas / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)