Matteo Salvini megmozdulást hirdetett meg a nyugati civilizáció védelmében

2023. október 21. 07:22

Nem nézhetik tétlenül, hogy fél Olaszországban és fél Európában iszlamista, a Hamász terrorista szervezetét éltető tüntetések zajlanak.

2023. október 21. 07:22

A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken.

A Salvini közösségi oldalain közölt hivatalos bejelentés szerint a megmozdulás a szabadság és demokrácia jelentőségét kívánja hangsúlyozni, valamint a terrorizmus, az antiszemitizmus és a fanatikus iszlámizmus elleni küzdelem fontosságát.

Nem képezhetik vita tárgyát azok a vívmányok és alapvető jogok, amelyek a Nyugat értékeinek számítanak” 

– írta Matteo Salvini. Hangoztatta, a jelenlegi súlyos nemzetközi politikai helyzetben Olaszországnak kötelessége hangsúlyozni, hogy a demokratikus és szabad államokhoz tartozik. A Liga vezetője kifejtette, a demonstráció békés lesz, és mindenki előtt nyitott.

A demonstrációval kapcsolatos interjúban Matteo Salvini azt mondta, a Liga és támogatói nem nézhetik tétlenül, hogy 

fél Olaszországban és fél Európában iszlamista, a Hamász terrorista szervezetét éltető tüntetések zajlanak, 

melyeknek résztvevői összecsapnak a rendőrökkel, miközben múzeumokat, templomokat, zsinagógákat kell lezárni, mivel támadások célpontjaivá váltak.

A november 4-i megmozdulás nem valaki ellen szól, hanem az általunk megszerzett szabadság és biztonság védelmében – mondta a Liga vezetője.

Matteo Salvini kedden utalt először a megmozdulás lehetőségére, azt követően, hogy Milánóban két egyiptomi férfit terrorizmus vádjával őrizetbe vettek. Azzal egy időben kiderült, hogy a Brüsszelben két svéd férfit megölő tunéziai terrorista Lampedusa szigetén lépett be illegális migránsként Európába.

A meghirdetett utcai megmozdulást a szövetséges Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) párt politikusai fenntartással fogadták. Guido Crosetto védelmi miniszter nemzetbiztonsági veszélyre figyelmeztette Salvinit, aki azonban a mostani bejelentéssel megerősítette, hogy a Liga megtartja a demonstrációt.

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2023. október 21. 17:05
Minden EU-tagország politikailag megosztott. Köztudott, hogy a nyugati demokratikus bal és főleg szélsőbal palesztinafan-ek, tehát Torinoban, Milanóban, Firenzében, Rómában voltak ilyen tüntetések. A franciák és a britek betiltották, az olasz belügyminiszter óvatosabb, nem tiltotta be, mert az olasz alkotmány (Costituzione) garantálja a szólásszabadságot és mindennemű tüntetést. A milánói S. féle megmozdulás heves vitatárgya ezekben a napokban. Furcsa, de békét sürgető BÉKETÜNTETÉST nem szerveztek eddig sehol a világon.
simonpali
2023. október 21. 15:12
A jobboldali koalicio szimplán teszteli az olasz társadamat. Vajon mennyien jelennek meg, azok mennyire lesznek dühösek? Salvini régóta már egy "fogott ember", de erre a tesztelő szerepre még pont alkalmas.
faramuci
2023. október 21. 12:40
Megmozdulást?? Már mozdulni sem tudtok,televettétek magatokat tánciniggerrel! Szerintem minden olaszba látogató túristának adjatok szuvenírnek egy ilyen díszmajmot ,aztán egyszer csak elfogynak........
connorj
2023. október 21. 12:36
Matteo! Örülj, hogy nem vagy börtönben, államvédelemért. 😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊 😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊 😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!