Ezt nem láttuk jönni: az EJEB elítélte Lengyelországot!

2023. december 12. 17:36

Az azonos neműek közötti párkapcsolatok elismerésének jogi kereteit hiányolják.

2023. december 12. 17:36

Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi határozatában elítélte Lengyelországot a magánélet tiszteletben tartásához való jog megsértése miatt, arra hivatkozva, hogy 

az országban nem létezik az azonos nemű párok „elismerését és védelmét” biztosító jogi keret.

A strasbourgi testülethez öt lengyel homoszexuális pár fordult azzal a panasszal, hogy házasságkötési szándékukat a helyi hatóságok azzal az indokkal utasították el, hogy a lengyel jog csak egy férfi és egy nő házasságát teszi lehetővé. Fellebbezésüket a nemzeti bíróságok elutasították.

A felperesek a testület sajtóközleménye szerint „hátrányos helyzetbe kerültek például az adózás szempontjából vagy a családi jogok tekintetében amiatt, hogy kapcsolatukat nem ismerték el hivatalosan”.

Ezt is ajánljuk a témában

Az EJEB emlékeztet arra, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt aláíró államok „kötelesek olyan jogi keretet biztosítani, amely lehetővé teszi az azonos nemű személyek számára, hogy párkapcsolatuk a megfelelő elismerésben és védelemben részesüljön”.

A bírósági határozatban leszögezték: „az adott országban uralkodó többségi társadalmi hozzáállás önmagában nem indokolhatja a szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmódot. 

Semmi sem utal arra, hogy az azonos nemű pároknak nyújtott jogi elismerés és védelem önmagában kárt okozna a hagyományos családmodellnek.”

Az EJEB úgy vélte, hogy a jogsértés megállapítása önmagában elegendő elégtételt jelent az elszenvedett nem vagyoni károkért. A költségek és kiadások tekintetében 

a lengyel államnak 20, illetve 317 eurót kell kifizetnie a felperesek egy-egy csoportjának.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Képernyőfotó
 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. december 13. 18:15
Sokszor vetödik fel az a kérdés, hogy az állam miért nem teszi teljesen egyenrangúvá a homoszexuálisok kapcsolatát a heteroszexuálisokéval. Eltekintve attól, hogy a homosexuális kapcsolatokból nem születik semmi, viszont a heterosexuális kapcsolatokból születik meg a társadalom következö generációja, - ami már önmagában is döntö a különbségtételt illetöen -, van még egy másik fontos szempont is, ami a különbségtételt indokolja. Homosexuális kapcsolatok két ember kapcsolai, igy a társadalmi összetartozás szempontjából nincs erösítö hatása. De egy férfi és egy nö házassága normál esetben közelebb hoz egymáshoz nemcsak két személyt, hanem két családot is. Tehát képzödik a két ember kapcsolatánál egy szélesebb sorsközösség. A társadalomnak az is érdeke, hogy legynek benne olyan "szövetségek", - minél több -, amelyeknek tagjai egymást segiteni hajlandók. Ez fokozza az általános értelembe vett biztonságot, mert kevesebben lesznek akik csak kétszemélyes, vagy magányos státuszban élnek.
2023. december 13. 17:38 Szerkesztve
Lengyelország azt fogja kapni jutalomként, amit mi büntetésként. Ez már bejáratott gyakorlat. Lengyelországot az teszi zsarolhatóvá, hogy a Nyugat tudja, hogy a lengyeleknek nincs más lehetösége, mint teljesen behódolni nekik. A lengyeleknél nincs keleti nyitás, nincs arab kapcsolat, az oroszoktól meg kiszaladnának a világból. Nagyon sajnálom öket, hogy ezt nem ismerik fel. Már a szovjetek is tudták ezt róluk, csak akkor még más elöjellel. Rendezni kell a kapcsolatokat még a korábbi ellenségekkel is. Orbán bölcsességének ez egy fontos része. A szomszédokkal meg különösen jo kapcsolatokra kell törekedni. A lengyelek ezt nem jól csinálják.
lurker
2023. december 13. 14:30
mit "nem láttál jönni" te hülye nyelvgyalázó újságíró fasz!
nnjohn
2023. december 13. 08:30
MIJAFASZ nem érthető ennek az EJEBNEK ???? EGY társadalmi kapcsolatban FÉRFI és NŐ van. Mert ez egy család ! Az, hogy SZEXUÁLISAN ki kihez vonzódik meg MAGÁNÜGY !! HÁLÓSZOBAI dolog ! ANnak nem kellenek JOGI keretek !!!! Mert azokat az alapvető büntetőkönyv úgyis tartalmazza, ha bántalmazásról meg egyébről van szó. NINCS OLYAN külön, hogy valaki XY kromoszómával NŐ. Az olyan DEVIANCIA, amit nem kell beemelni a normalitás közé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!