Több mint egy tucat nő azt állítja, hogy szexuálisan zaklatta Gerard Depardieu

2023. április 12. 20:02

Egyelőre egyikük sem jelentette fel a francia színészt.

2023. április 12. 20:02
null

Gerard Depardieu francia színész 13 nő vádolja szexuális visszaéléssel – írja a Variety magazin a Mediapart oknyomozó riportjára hivatkozva. A 13 nő között vannak színészek, sminkesek, és más produkciós munkatársak is, akik azt állítják, hogy zaklatásokra 2004 és 2022 között történtek.

A párizsi ügyészség által a Varietyhez eljuttatott nyilatkozat szerint

a 13 nő közül egyik sem indított jogi eljárást Depardieu ellen.

Depardieu jogi képviselője, Cabinet Temime által kiadott közleményben az állt, hogy a színész az összes vádat tagadja, továbbá „nem kíván foglalkozni” a megjelent újságcikkel.

Az egyik nő szerint Depardieu egy 2015-ös filmforgatáson benyúlt a ruhája alá, és megpróbált a kezével a bugyijába nyúlni. Egy másik személy pedig azt állította, a Doboz című film forgatását azért kellett szüneteltetni, mert egy statiszta állítása szerint zaklatta őt Depardieu.

A Mediapart olyan filmesek és producerek nyilatkozatait is közzétette, akik együtt dolgoztak a színésszel azokon a forgatásokon, ahol állítólag a visszaélések történtek, ők Fabien Onteniente rendező kivételével egyaránt tagadták, hogy a forgatás során bármilyen incidenst láttak volna.

A színész ellen 2020. december 16-án emeltek vádat a Charlotte Arnould színésznő által 2018-ban benyújtott keresethez kapcsolódóan nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával.

Az ügyet bizonyítékok hiányában 2019-ben ejtették, de 2020-ban újraindították,

és decemberben bűnvádi eljárást indítottak ellene. A színész ellen nem hoztak őrizetbe vételi intézkedést.

 

Nyitókép: JENS KALAENE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jan36
2023. április 13. 13:20
Úgy tudom, hogy van neki orosz állampolgársága is. Nem akart a franciáknak adózni... Nemrég kifakadt a színészállomány végett: hogy, aszongya, egy Alival meg Samirral nem lehet hitelesen eljátszani a kelta vagy frank főhős szerepét. Lehet, hogy ezek is közrejátszottak ebben a #metoo performanszban?
Abafy Alfréd
2023. április 13. 11:18
érdekes, hogy mindig hírességek zaklatnak, a sarki fűszerest, vagy a postást senki nem vádolja meg
Hyazinth
2023. április 13. 10:45
Milyen trendi lenne nyugaton, ha férfiakat molesztált volna.
Csakcsöndben
2023. április 13. 09:34
ja és D. évekkel ezelőtt áttért a muszlim hitre, és a bevándorlást kifejezetten jónak tartja, szerinte felfrissíti a fáradt öreg Franciaországot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!