PiS-képviselőket tartóztattak le a lengyel elnöki palotában

2024. január 09. 21:28

Nem is akárkiket.

2024. január 09. 21:28
Two Opposition MPs Arrested After Seeking Refuge At Presidential Palace In Warsaw

Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság. Marcin Kierwinski új belügyminiszter az X közösségi felületen azt írta: „a törvény előtt mindenki egyenlő”.

Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, mert Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető társaságában egy találkozóra indult a fehérorosz ellenzék tagjaival. 

Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta. 

A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket” 

– olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében. 

Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek „a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő”.

A bíróság decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda elnök viszont már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. A kegyelmi döntés jogi vitát váltott ki, ellenzői azzal érveltek, hogy nem adható meg, mivel az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.   A legfelsőbb bíróság idén júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, majd a decemberben megszületett ítélet alapján a varsói kerületi bíróság hétfőn kezdeményezte Kaminski és Wasik börtönbe szállítását. 

A rendőrség már kedd reggel a lakhelyükön megpróbálta letartóztatni a két politikust. Kaminski és Wasik azonban közben az államfői palotába indult, ahol Andrzej Duda meghívására délelőtt egy hivatalos rendezvényen vettek részt. Az elnöki palota előterében délután rendezett sajtóértekezleten a két politikus aláhúzta: nem bujdosnak, jelenleg az államfő vendégei, de ha börtönbe kerülnek, politikai foglyokká válnak. A nyilatkozat után visszatértek a palotába. 

Donald Tusk kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő „részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban”. A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, „mibe bonyolódott bele”. Az államfői hivatal közlése szerint kedd este Andrzej Duda részvételével a hivatalban konzultációkat kezdtek a történtek miatt.

(MTI)

Nyitókép: Jaap Arriens / NurPhoto / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 231 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2024. január 10. 22:46
" Hatályos és a lengyel alkotmánynak megfelel a Mariusz Kaminskinak és Maciej Wasiknak adott kegyelem, és a bebörtönzött ellenzéki politikusok képviselői mandátuma is érvényes – jelentette ki Andrzej Duda szerdai sajtókonferenciáján. A lengyel elnök az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) két képviselőjének az államfői palotában végrehajtott kedd esti letartóztatása miatt hívott össze sajtótájékoztatót. A 2015-ös kegyelmi döntés változatlanul érvényes – húzta alá Andrzej Duda, egyebek között arra hivatkozva, hogy az alkotmánybíróság három döntésében is megerősítette álláspontját. ...." https://www.vg.hu/kozelet/2024/01/lengyel-elnok-ervenyben-van-a-bebortonzott-kepviseloknek-adott-kegyelem
Forgalmazó
2024. január 10. 22:21 Szerkesztve
Europai náci baloldal dolgoz. Ugyanez van itthon is tartalékon. Lámpavas
letsgobrandon-2
2024. január 10. 13:38
A lengyel DK megmutatta miféle
bagoly-29
2024. január 10. 11:47
Ilyen a haladár demokrácia....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!