Figyelmeztet a dán védelmi miniszter, azt is elmondta, Putyin mikor támadja meg a NATO-t

2024. február 10. 11:44

Sürgősen fel kell készülni az erősödő orosz katonai veszélyre Troels Lund Poulsen szerint.

2024. február 10. 11:44
null

Dánia védelmi minisztere, Troels Lund Poulsen figyelmeztetett: Oroszország a közeljövőben, azaz a következő három-öt év során komoly kihívást jelenthet a NATO-tagállamok számára. A Jyllands-Posten napilapnak adott interjúban – amelyet a Financial Times szemlézett – Poulsen arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO megváltoztatta az Oroszországtól érkező fenyegetések értékelését.

Szerinte rövid időn, 3-5 éven belül Moszkva próbára teheti a szövetség kollektív védelmi elkötelezettségét az 5. cikkely alapján, ami jelentős feszültségnövekedést jelez az Oroszország és a nyugati szövetség között.

Poulsen hangsúlyozta az orosz katonai gyártási képességek jelentős bővülését, jelezve, hogy Moszkva nem csak szándékot mutat támadások indítására, hanem hamarosan rendelkezik majd ehhez szükséges eszközökkel is. A dán politikus nyilatkozatával egybecseng svéd kollégájának álláspontja, aki szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt háborúra figyelmeztette a lakosságot.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kremlin Press Office / Handout / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Averti
2024. február 16. 20:21
Nosza, küldjetek néhány egységet a frontra megelőző csapás céljából. Migránsok előnyben.
Zilizi Gábor
2024. február 10. 17:05
Hol vannak a bizonyitekok? És mi van akkor ha a NATO fog támadni?
julius68-2
2024. február 10. 16:11
Ez a hülye hol él, amennyiben a NATO és Oroszország hadba lép, azt már nukleáris fegyverekkel vívják !
Akitlosz
2024. február 10. 16:02
Kétlem, hogy NATO akár egy NATO tagállamért, például Észtországért háborúba lépne Oroszországgal. Eleve a hadszíntér stratégiailag hátrányos ott a NATO-nak, ha nem a NATO tervei szerint alakulna a háború, akkor abból nagy NATO vereség lehetne a Baltikumban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!