Várható volt: nem tudott kormányt alakítani Orbán Viktor szövetségese

2024. február 07. 08:56

Hiába az elhúzódó tárgyalások, Geert Wilders népszerűsége töretlenül növekszik.

2024. február 07. 08:56
null

Meghiúsultak a holland kormányalakítási tárgyalások, miután Pieter Omtzigt, az Új Szociális Szerződés (NSC) nevű párt vezetője otthagyta az egyeztetéseket – számolt be róla a Politico.

Omtzigt azt mondta, hogy a kormány pénzügyi helyzetének kezelésével kapcsolatos nézeteltérések miatt hagyja ott a tárgyalásokat. A NOS holland közszolgálati médium szerint az NSC ennek ellenére támogathatna egy kisebbségi kabinetet, miközben kívül marad a kormányon.

Milyen kiábrándító”

– nyilatkozta Geert Wilders a legutóbbi választásokat megnyerő Holland Szabadságpárt (PVV) elnöke. Hozzátette, nem érti, Omtzigt miért „dobta be a törölközőt”. 

Omtzigt támogatása kulcsfontosságú volt a négy pártból álló jobbközép többségi kormány támogatásának biztosításában. A politikus azzal vádolta, Ronald Plasterket, aki a koalíciós tárgyalásokat vezette, hogy több napon keresztül visszatartotta a különböző minisztériumoktól „a kormány pénzügyeinek helyzetéről” szóló információkat. Ezt Plasterk határozottan visszautasította, „zavarosnak” nevezte Omtzigt történetét.

Dilan Yeşilgöz, Mark Rutte leköszönő miniszterelnök Szabadság és Demokrácia Néppártjának (VVD) vezetője azt mondta, hogy nagyon meglepte Omtzigt távozásának híre.

„Konstruktív tárgyalások közepette voltunk. Remélem, hamarosan megtudjuk, mi is folyik itt pontosan” – írta Yeşilgöz az X-en.

Caroline van der Plas, aki a jobboldali Gazda-Polgár Mozgalom (BBB) vezetője, „zavarba ejtőnek” nevezte Omtzigt távozását a tárgyalásokról.

Nem alakul könnyen Wilders kormányalakítási próbálkozása, az egyik legnagyobb akadály a bevándorlás, amelyet Wilders radikálisan visszaszorítana. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Szabadságpártnak „jót tesz” a tárgyalások elhúzódása. 

A Politico felmérése szerint Wilders pártjának

támogatottsága a novemberi 24 százalékról mostanra 32 százalékra emelkedett

a szavazók körében.

Egy másik, február 3-án a Peil.nl által végzett felmérés szerint pedig Wilders pártja 50 mandátumot szerezne, ha most tartanák a választásokat, ami tizenhárommal több, mint a novemberi választásokon.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Sem van der Wal / ANP MAG / ANP via AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2024. február 10. 22:12
"Nagyon valószínűtlen, hogy két ember egészségi állapota ennyire egybeessen.” Emberölés.
Reszelő Aladár
2024. február 07. 12:47
Mégis mi történne? Szóltak neki, hogy Wildes nem kerül hatalomra és kész. Vagy szerez magától 50%-ot és már indulhat is a jogállamisági eljárás, hiszen egy liberális demokráciában (Demokrácia 2.0) aki többséget szerez, az automatikusan diktatúrává változik. Hiszen a többségi demokrácia egy mélyen antidemokratikus dolog, amit meg kell szüntetni. A demkorácia 2.0-ban a kisebbségek szava dönt egyedül.
nemecsek-3
2024. február 07. 12:36
Köztudott, hogy a hollandnak már egy rézpenny elég a világról való véleményének átrendezéséhez
Szutykok
2024. február 07. 10:49
Beszopta a sárga parókás vízfejű náci:DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!