Mi volt Irán célja Izrael megtámadásával? Szakértőt kérdeztünk!

2024. április 14. 10:02

Somkuti Bálint szerint Teherán lépésének elsősorban nem katonai célja volt.

2024. április 14. 10:02

Fotó: Morteza Nikoubazl / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő nyilatkozott a Mandinernek, aki részletesen elemezte, hogy mi zajlik Izrael és Irán között. A szakértő elmondta, hogy van egy állandó hasonlata, amit mindig el szokott mondani: egy ilyen típusú konfliktus olyan, mint egy kocsmai verekedés, tehát a közvetlen verekedést mindig megelőzi a lökdösődés, illetve a szóváltások, majd utána csattan el az első pofon, amit pedig követ a tettlegesség. Szerinte ez egy hasonló szituáció, úgy látja, hogy az iráni támadást nem szabad elkülöníteni a közelmúltban történt damaszkuszi támadástól,

amelyben három magas rangú iráni katona vesztette életét egy diplomáciai létesítményben.

Ezt is ajánljuk a témában

Kiemelte, hogy erre várható volt egy határozott iráni válaszlépés, azonban hozzátette, hogy sem ő, sem sok másik biztonságpolitikai szakértő nem gondolta, hogy ez egy ilyen nyílt, a nemzetközi jogot egyértelműen sértő konfliktus lesz, ugyanis a damaszkuszi támadást Izrael hivatalosan nem vállalta magára. Somkuti szerint most egy olyan szituáció állt elő, mint amit az orosz-ukrán háborúnál is láttunk, tehát az, hogy folyamatosan provokálták az oroszokat, azonban a nemzetközi jogot mégis ők sértették meg. Kiemelte, hogy a különlegessége a történtnek, hogy

nagyon nyilvánvalóan kezdtek el készülődni, és nem véletlenül adta ki az USA az erre vonatkozó figyelmeztetését.

Somkuti hozzátette, hogy amikor a támadás megindult, akkor lassú, de nagy hatótávolságú drónokat indítottak, amiket viszonylag egyszerű lelőni, tehát maga a támadás módja is mutatja, hogy ez egy olyan gesztus volt, amely elsősorban a hazai és külföldi közvéleménynek szólt. Tehát Somkuti szerint ennek elsősorban nem katonai célja volt, hanem az, hogy megmutassák a világnak, hogy ők Izraeltől sem félnek. Elmondta, hogy mind az amerikaiak és mind a regionális érintett felek együtt léptek föl 

az Iráni támadással szemben, ami pedig az izraeli oldal számára jelent megerősítést a tekintetben, hogy nincsenek egyedül. 

A szakértő kiemelte, hogy most a folytatás fogja eldönteni a dolgokat. Emlékeztetett rá, hogy az irániak megüzenték, ha az izraeliek nem reagálnak erre a támadásra, akkor részükről lezárt a dolog. Somkuti szerint ez egy nagyon furcsa és szokatlan üzengetés, azonban teljesen logikus, mert ugyanilyet láttunk korábban Irán és Pakisztán között is.

***

 

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2024. április 14. 20:06
Az önvédelem természetesen csak a mocskos zsidóknak jár, így Szijjártó Péter ismét felmondta a kötelező filoszemita leckét, ami a terrorállam ellen irányuló légicsapásokat illeti. Tette mindezt vasárnap hajnalban, a zsidókért "megéri" korán kelni. Szijjártó úgy gondolja, hogy Iránnak nincs joga megvédeni magát, mert ha Izrael megtámad, te meg visszaütsz, az "a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélyét hozza magával, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra". Rohadjon meg minden zsidó, meg a csicskáik is!
robag7
2024. április 14. 19:34
Legyen ennyiben hagyva. A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt.
bagira002
2024. április 14. 16:00
Megint az iráni-izraeli háborúhoz semmi közünk , nem szabad beleavatkozni .
connorj
2024. április 14. 15:35
Ki mint vet, úgy arat: https://szentkoronaradio.com/blog/2022/06/20/ukrajna-es-a-zsidok-az-antikrisztus-eljovetelenek-ujabb-allomasa/ https://www.the-sun.com/news/2662829/russia-ukraine-war-messiah-prophecy/ https://neokohn.hu/2022/05/11/izraeltol-kernek-segitseget-az-azov-alakulatban-harcolo-zsidok-video/ https://electronicintifada.net/content/israel-arming-neo-nazis-ukraine/24876 https://sofrep.com/news/israeli-special-forces-to-teach-ukrainian-special-forces-how-to-combat-russia/ https://szentkoronaradio.com/blog/2022/03/16/a-nyugat-felkent-ukran-hosei-attol-sem-riadnak-vissza-hogy-keresztre-feszitsek-aldozatukat/ Még nem késő: https://m.youtube.com/watch?v=6TzG9A1tuuI&t=41s&pp=ygUeRG9ib2dva8WRIHN6YWtyw6FsaXMgZ2VvbWV0cmlh https://m.youtube.com/watch?v=u6OBkZo_ux4 https://m.youtube.com/shorts/_L1y9QOP0sg Hillel zsidó rabbi például azt tanította: „Ami számodra utálatos, azt ne tedd mással sem!” Konfuciusz: „Amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, te se tedd mással!”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!