Magunk maradtunk – bemutatták Ákos első kisjátékfilmjét

2022. április 06. 20:08

Az énekes-dalszerző régi vágya vált ezzel valóra.

2022. április 06. 20:08
null

A Hír TV Radar című műsora még tavaly októberben számolt be arról, hogy Ákos a lemezei mellett egy novellás kötettel is megörvendeztette rajongóit.

A kötet két novellája alapján pedig egy kis játékfilmet is készített a zenész, amit április 5-én, kedden mutattak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Ahogy arról pedig a Mandiner is beszámolt, a film főszerepében Papp Jánost láthatjuk, de az alkotásban olyan színészek is feltűnnek, mint Trill Zsolt, Sári Évi, Eperjes Károly vagy éppen Pindroch Csaba. 

Ákos régi vágya vált valóra

A szerdán 54. születésnapját ünneplő Ákos a Radar stábjának elmondta, hogy egy régi vágya teljesült azzal, hogy rendezőként és forgatókönyvíróként is kipróbálhatta magát. Sőt nem meglepő módon még a film zenéjét is ő szerezte.

Érdekesség még, hogy míg A taxis című novella mintegy húsz évvel ezelőtt született, addig a Magunk maradtunk című művet az énekes, dalszerző kifejezetten a kisjátékfilm miatt vetette papírra.

Az alkotást a tervek szerint kisebb vidéki artmozikban és a Duna TV-ben is bemutatják majd – derült ki a műsorból.

 

A kisjátékfilmmel foglalkozó műsor alább tekinthető meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stAHLSPitz
2022. május 03. 10:09
Mikor lesz a bemutató és hol? Tudja valaki? Vagy már volt?
pintyőke
2022. április 07. 09:28
Elb@szta a címet a Mandiner.
Huffnágel Pista
2022. április 07. 07:28
A Hatalom a Népé. Kétharmados jó reggelt kívánok!
Gyzoltan
2022. április 07. 06:26
Ismerjük Ákost! Tudjuk miért emelt szót, film nélkül is..! Igen! Magunkra maradtunk! 1945 óta a magyarság a diszkrimináció áldozata a maradék, martalék Magyarországon! -és továbbra is érvényes, megerősítést nyert a NULLA tolerancia, a hivatásos kirekesztők javára... A többségi nemzet, mely az imént szavazott elsöprő fölénnyel, velem együtt, Orbán Viktor mellett, továbbra is tűrje el a tolerancia jegyében, a diszkrimináltságát, hátrányos helyzetét, a kirekesztő kiválasztottak előnyére..!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!