Az olajipari cégek szégyenlősen számolják a tavalyi rekordbevételeket

2023. február 16. 12:59

Az olajipari cégek közül február elején minden idők legnagyobb francia nyereségét jelentette éves szinten a TotalEnergies. De a Shell, a BP és más olajvállalatok már előzőlegrekord szintű profitról számoltak be, amelyet hamarosan követnek a tengerentúli nagy cégek. A magas olajár és benzinár nem mindenkinek okozott gondot az energiaválság kapcsán.

2023. február 16. 12:59
null

Pósa Tibor írása a Makronómon. 

írása a Makronómon. 

Az olajtársaság örül – és nem csak a Mol

„Abban bíztam, hogy úgy tízmilliárd dollárral kevesebb profitról tudok beszámolni, mert ez mégis ésszerűbb lenne” – mondta Patrick Pouyanné, amikor Párizsban a múlt héten összegzést közölt a TotalEnergies olajtársaság tavalyi történelmi bevételéről. Kívánsága nem teljesült, így „szégyenkezve” az elnök-vezérigazgató 20,5 milliárd dolláros (7175 milliárd forint) tiszta profitról tett bejelentést. Ez éves viszonylatban a legkiemelkedőbb eredmény, amelyet valaha francia vállalat elért. Ilyen pénzhegyek árnyékában azért illik szerénynek lenni, erről igyekezett tanúbizonyságot tenni Pouyanné is, nem döngette a mellét, nem dicsérte halálba a cégét, egyszerűen közölte a tényeket, amelyekről ő is tudja, hogy kivételes helyzetben, különleges körülmények között születtek. 

Mekkora profitot könyvelhettek el az olajipari cégek?

A világ energiaágazatának vezető cégei még a francia vállalat eredményeit is meg fogják haladni, legalábbis arra utal néhány eddig lezajlott tavalyi profitösszegző. A szintén múlt hét elejei bejelentés szerint a British Petrol, a BP 2022-es eredménye is rekordot döntött, a cég 114 éves történetében a legnagyobb bevételét könyvelhette el, 27,65 milliárd fontot (ez több mint 12 ezer milliárd forint). A londoni székhelyű, brit–holland energiacég, a Shell még korábban tartott sajtóértekezletén ugyancsak rekordbevételről számolt be: tavaly 39,9 milliárd dollár profitot halmozott fel a vállalat. 115 éves történetének ez a legmagasabb éves bevétele. 

A szaúdi olajtársaság is örül az energiaválság kapcsán

De a világvezetőnél, a szaúdi Aramcónál is hasonlóra készülnek: itt az olajtársaság nyereségének tavaly féléves adataiból indulhatunk ki, az öt százalékban tőzsdére vitt vállalat kis híján megduplázta hasznát, 90 milliárd dollár bevételre tett szert 2022 első hat hónapjában. Várható éves profitja pedig ennek akár kétszerese is lehet. Az amerikai óriások, az ExxonMobil és a Chevron sem tudja elkerülni azt, hogy csúcsot döntsön, legalábbis ezt sugallja az első féléves sikerük, amely több mint 30 százalékkal meghaladja a megfelelő tavalyelőtti adatokat.

A világ olaj- és gázipara 2021-ben majd 500 milliárd dolláros bevételről adott számot. A rákövetkező évben,

2022-ben a szakértők 70 százalékos növekedést jósolnak, az egész ágazat profitja az előrejelzések szerint úgy 834 milliárd dollár körül lesz.

A szankciók is belejátszottak az energiaválság során

Ehhez a nyereségnövekedéshez több tényező együttállására volt szükség. A koronavírus-járvány miatti visszaesést követően az üzemanyag-kereslet látványosan megnőtt, ami már 2021-ben példátlan hasznot hozott az olajkitermelés ágazatban. Ezt fejelte meg az orosz–ukrán háború, az erre adandó európai uniós szankciók, az orosz-ukrán háború okozta benzinár, stb. amelyek az orosz olaj- és gázszállítások akadozásához, majd ellehetetlenüléséhez vezettek. Az orosz gáz helyett Európa négyszeres áron vett cseppfolyós változatot az Egyesült Államoktól, így az európai piacon a kőolaj- és gázárak az egekbe emelkedtek.

Például a Brent olaj hordónkénti ára ebben az időszakban 130 dollár körül mozgott, utána már mérséklődött. Mára ez jelentősen csökkent, úgy 90 dollárra, de az átlagár 2022-re számolva 110 dollár körül van. Már ebből látszott, hogy évtizedekre visszamenőleg az energiaipari cégek őrületes bevételre tesznek szert. Ráadásul még nem léptek hatályba a Moszkva-ellenes szankciók – erre csak fél év után került sor, addig szabadon vették és adták az Oroszországból származó fosszilis energiahordozókat – bizony a hatalmas olajvállalatok, különösen az Európán kívüli piacokon kereskedtek az orosz kőolajjal és a földgázzal. Ez pedig extraprofitot hozott számukra, mégpedig olyan arányban, hogy „elviselhetetlen” méretűvé vált a rekordprofit. 

A háborús bűnösök mellett a nyereséges olajipar vagy épp az olajcég helye? 

Eddig is támadták a francia baloldal politikusai az energiaipari cégeket, amelyek szerintük csak nyerészkednek az energiaválság kapcsán, „a franciákat megtévesztve, a hátuk mögött tele tömik a zsebüket”, semmiféle társadalmi szolidaritást nem mutatnak.

Eközben befizetik az Európai Unió által rájuk rótt extra adóterheket, és mindenhol kiemelt prémiummal díjazzák a náluk dolgozókat, hogy így előzzék meg az elégedetlenség kirobbanását. A baloldal részéről felmerült az is, hogy a TotalEnergiest államosítani kellene. Aztán zöld oldalról elhangzott az a vád, hogy a cég összejátszott a Kremllel, ezért a háborús bűnösök padján van bérelt helye. 

Nem csupán a Mol érintett: az extraprofitadó ott is fontos követelés

A baloldal vezetői további nemzeti adózást követeltek, ugyanis az mégsem járja, hogy egyesek tízmilliárdokat akasszanak le, míg az egyszerű állampolgár köteles fizetni a megemelt energiaszámlákat, majd a benzinkúthoz érve csak csodálkozhat a literenkénti két eurós áron. A TotalEnergies megkezdte a felkészülést a jövőre, az áramszolgáltatási szektorba is belépnek.  Ott se fogadják nagy megelégedéssel a számlákat, példa rá a közelmúlt péktüntetése, ami azt tükrözte, hogy egy egész szakmát lehetetlenítenek el az elszabaduló árak. 

Úgy tűnik, igaza van Pouyannének az olajtársaság vezérigazgatójának, az ilyen akadékoskodó kérdéseken gyorsan túl kell lenni, aztán majd megnyugszanak a kedélyek, és a feledés jótékony homályába vesznek ezek a rekordnyereségek.

(Címlapfotó: 123rf.com)


  


 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2023. február 16. 19:05
Na ennyit az olajársapkáról libsik:. Feldughatjátok ezt is magatoknak:))) "A Goldman Sachs amerikai bank február 15-én közleményt adott ki, amely nagy fejtörést okozott az oroszellenes szankciók kidolgozóinak. A bank szakértői áttanulmányozták a vámáru-nyilatkozatokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz olajat az árplafon és egyéb korlátozások ellenére jóval drágábban adják el, mint azt korábban elemzők közölték. A Goldman Sachs szerint egy hordó orosz Urals olaj körülbelül 80 dollárért kel el. Ez nagyon közel áll a Brent referenciamárka áraihoz, amelynek ára a valós olajpiaci helyzetet tükrözi."
pollip
2023. február 16. 18:39
Biztosan lobbiztak Ursulánál.
NERbot
2023. február 16. 18:27
Ideje lenne olajra lépnie a naftásoknak, hogy az egész világ áttérhessen a fenntartható orbánizmusra.
5m007h 0p3ra70r
2023. február 16. 17:22
"A szancijók műkönnek" /idézet a brüsszeli Mantráskönyv-ből/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!