Rendőrökre támadt, majd elvett egy fegyvert egy afgán férfi Szegeden

2016. augusztus 27. 16:38

Előállítása során támadt rá az őt kísérő rendőrökre az az afgán férfi, aki ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szombaton nyomozást rendelt el.

2016. augusztus 27. 16:38

Az afgán férfit Kecskemétről szállította a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pénteken délután Szegedre. A gyanú szerint az előállítás során a megbilincselt afgán férfi egyre türelmetlenebbé és agresszívebbé vált, ezért az egyik rendőr megpróbálta lefogni.

Ekkor a gyanúsított az intézkedő rendőr pisztolyát a tokjából, a fegyverrögzítőt kioldva megszerezte és saját mellkasához szorította. Ezt látva a három rendőr együttes erővel földre vitte a gyanúsítottat, és így sikerült a kezéből kicsavarni a lőfegyvert.

Dulakodás közben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert a gyanúsított megharapta. A lőfegyverrel való visszaélés bűntette, továbbá a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség szombaton az őrizetbe vétel mellett gyanúsítottként hallgatta ki az afgán férfit, akinek az előzetes letartóztatását is indítványozza az ügyészség.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2017. március 14. 20:15
Ezek a sivatagi cigányok évek óta fegyverrel kelnek és fegyverrel fekszenek. Több embert lőtt már le, mint ahány nővel volt életében. Ehhez képest a mi rendőreink életükben nem használták még a fegyverüket éles helyzetben, de ha megteszik, akkor úgy meghurcolják érte őket, hogy egy életre elmegy a kedvük a fegyverhasználattól.
Békanász a hasadon
2016. október 17. 08:33
Ne uszits a magyar rendőr ellen. Van ellenség.
Békanász a hasadon
2016. szeptember 22. 20:45
"Magyart verni, azonosítószám nélkül" Az nem Pintér alatt volt.
Strassnoff Ignác
2016. szeptember 01. 14:14
Javaslom a konkurencia olvasását! Ott már a rendőröket akarta lelőni a faszi... :))) Még 1-2 nap és terroristává növi ki magát. Amúgy gratulálok a rendőröknek! Hol tanult az a barom intézkedni, amelyik elől bilincseli össze a káder kezét??? Továbbá mi a fasznak? Tud vele ütni, fogni, futni, fasz tudja mit nem. Ha bilincset használok, akkor az hátrabilincselés. Na úgy ugráljon, vagy verekedjen, fusson el... Gondolom az új évezred magasan képzett 40 kilós rendőrei voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!