Hétfőn érkezik a tízezredik szíriai menekült az USA-ba

2016. augusztus 29. 21:30

Barack Obama tavaly szeptemberben hirdette meg, hogy az Egyesület Államok befogad tízezer – előzetesen alapos ellenőrzésen átesett –szíriai menekültet egy éven belül, ez hétfőn teljesül is egy hattagú család érkezésével.

2016. augusztus 29. 21:30

Az Egyesült Államokba hétfőn érkezik meg a tízezredik szíriai menekült, Barack Obama elnök tavaly ősszel meghirdetett programjának megfelelően. A Fehér Ház erről szóló közleményét Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó írta alá. Közleményében Susan Rice emlékeztetett: Obama tavaly szeptemberben hirdette meg, hogy az Egyesült Államok az erőszak és a Szíria ellen indított háború elől menekülő több milliónyi ember közül egy éven belül tízezret befogad.

Obama tervét nem fogadta egyöntetű egyetértés, elsősorban republikánus politikusok ellenezték, és volt olyan szövetségi állam is – például Észak-Karolina – amely azonnal jelezte: nem egyezik bele, hogy a területén telepítsenek le szíriai menekülteket. A választási kampányban a republikánus elnökjelölt, Donald Trump a szíriai menekültek befogadása ellen foglalt állást, attól tartva, hogy a menekültekkel esetleg terroristák is érkezhetnek az Egyesült Államokba. A Fehér Ház azonban hangsúlyozta, hogy a menekültek, még befogadásuk előtt, különlegesen szigorú és alapos ellenőrzésen estek át, terroristák beszivárgása tehát kizárható. 

Hétfőn egy hattagú család érkezik egy jordániai menekülttáborból, indulásukat vasárnap az ammani amerikai nagykövet, Alice Wells jelentette be. A famíliát Kaliforniában telepítik le. A négygyermekes apa építőmunkásként dolgozott Szíriában, és az AP hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy „félelemmel és boldogsággal” tekint új otthona és a jövő elé. Az eddig befogadott szíriai menekültek többségükben Kaliforniában és Virginiában leltek új otthonra.  

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jelenleg 4 millió 800 ezer szíriai menekültet tart nyilván, elsöprő többségük Törökországban, Jordániában és Libanonban él táborokban. Az Amnesty International adatai szerint Libanonban minden ötödik ember szíriai menekült.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. szeptember 05. 20:53
Nem egymillió, nem százezer, tízezer. Mert az USA külpolitikájának az egész hisztihez semmi köze... Aha.
Burmin
2016. szeptember 05. 20:17
Oszt akár milyen nemzetbiztonsági szaron ment át attól még később lehet terrorista...Lásd a csecsen gyerkőcök...
formaegy
2016. augusztus 30. 20:11
USA - köp!
áfonya
2016. augusztus 30. 20:11
Csak tízezredik mi az akkora földrészre ,semmi. Tessék lássék .Usa jól megszűri kiket fogad be Európára hagyja terroristákat . Európára meg rá kényszerítenek több millió élősködőt köztük terroristákkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!